Amikor azt kántáljuk, hogy manapság mennyire felszínesen, tévképzetekhez igazodva nyúlunk esetekhez, ezt ha ritkán is, de cáfolja a valóság. Hosszú Katinka ügye vagy az Uber napok alatt nem csupán az indulatokat korbácsolta fel, hanem a témák prominenseit, a Facebook közönségét, portálok és újságok szerzőit is mélyebb összegzésre sarkallta. Akit tehát úgymond a pártatlan kíváncsiság vezérelt, a viszonyok valamennyi ágával-bogával megismerkedhetett, bekukkanthatott a kulisszák mögé, elszégyellhette magát saját előítéletessége miatt, s számba vehetett számos ellentmondást pró és kontra.
Közös átkunk inkább az, hogy ez a mindenre nyitott közönség alaposan megfogyatkozott, úgy tűnik, hogy Magyarországon nem elég nagy a meggyőzhető tömeg, sovány az érvek és a tények hatalma. Ráadásul az utóbbi időben szinte negatív kontextusba szorították a töprengést, így a hezitálás könnyebben azonosítható a leszereplő értelmiség cselekvésképtelenségével, mint a felelős gondolkodás erényével, a mérlegelés józanságával.
És tényleg: könnyen elveszhet az ember az „okoskodások” labirintusában, tapasztalható, hogy a végső következtetések, konzekvenciák végül így is, úgy is az elhamarkodott, gyorsított ítéletekre hajaznak. A hatalomnak sem akaródzik saját játékszabályait alapjaiban felülírni, a társadalom pedig szintén húzódozik beidegződésein, sablonjain túladni, de legfőképpen azon a megosztottságon, amely képtelen a másik igazságának meghallgatására, pláne elfogadására.
