Katika néni utolsó útja

Károly bácsi a legkisebb gyerekének soha sem fogja megbocsátani, hogy az asszony állapota akkor fordult rosszabbra, amikor a fiúról a mocskos igazság kiderült. Mióta Katika néni beteg, Károly bácsi egyedül látja el a tizenkét tehenet, hajnalban megfeji őket, kihordja a ganét, közben majd leszakad a dereka, hasogat a térde, de nem szól. Aztán felül a Zetorra, s kimegy a földre. Estére vissza, akkor a teheneket megint megfeji, kitakarít, és eldől, mint a zsák.

A két nagyobbik fiú feléjük se néz, csak ünnepek idején, akkor rántott húst esznek. Feleségestül az öt unokával. Károly bácsi egyszer azt mondta, olyanok, mint a sáskák, de Katika néni szájon vágta. Mióta Katika néni beteg, nem süt már rántott húst a sáskáknak, csak fekszik otthon. Negyven kiló. Legutóbb az orvos Károly bácsi vállára tette a kezét, s azt mondta, hogy „kívánom a legjobbakat”. Károly bácsi így jött rá, hogy nincs tovább.

Pár nappal később Katika néni odaintette magához, s azt lehelte, hogy „Karcsi, menjünk be Újfaluba”.

– De hát minek, Katika?! – kérdezte Károly bácsi, mire az asszony azt válaszolta:

-  Fagyizni.

Károly bácsi összeszorította a száját, nem szólt. Kivitte az asszonyt, beültette a Suzukiba, a kocsi azonban nem indult, úgyhogy Károly bácsi belerúgott. Ötször. Majd megvonta a vállát, s azt morogta, hogy „akkor majd a Zetorral megyünk”. Ölbe vette Katika nénit, beemelte a traktor fülkéjébe hátra, és elindultak.

Mentek szótlanul.

Mezőpeterd után járőrkocsi állt az út szélén, és a döbbent rendőrök azonnal lemeszelték őket. Aztán azt kérdezte az egyik, hogy hová mennek ilyenkor azzal a traktorral.

– Újfaluba fagyizni – válaszolta Károly bácsi, mire a rendőr elbámult:

– De hát éjjel két óra van!

– Nem baj, úgy néz ki, csak egy gombócot veszek – mondta az öreg, és köpött egy nagyot. Hadd tudják meg, mire gondol.