Tegyük fel, hogy 2010-ben a Fideszre szavaztam. Mondjuk meggyőzött az a több ezer felszólalás, amely mégoly ködösen bár, de a politikával összeforrott gazdasági élet sötét üzelmeiről szólt. Luxusprofit, benzinár, oroszok. Dühösek voltak. Nagyon. Nem is mindig alaptalanul. Amikor a szocialisták olajáreséskor elmulasztották csökkenteni a rezsit, mi szintén mutyit szagoltunk. Bár a Fidesz akkor csak célozgatott a gyógyírra, gondolhattam úgy, hogy az ígéreteket végrehajtó szakértői gárdájuk már csupán az én ikszemre vár.
Ha most készítenék egy listát arról, hogy az elmúlt hat év során a Fidesz, hatalmas támogatással a háta mögött, mit váltott be ígéreteiből, bajban lennék. Irányítsuk nagyítónkat csak az oly fontosnak vélt energetikára. Töredéknyi Mol-részvény félezermilliárdért, ami eddig kétszázmilliárdos bukta; a villamos művek pénzén megvett, szinte üresen kongó gáztárolók és a drága orosz gázért felelős nagykereskedő; elszállt a Nabucco- és (ellenzékből még ekézett) orosz Déli Áramlat-gázvezeték; az országot Moszkvának évtizedekre eladósító paksi bővítés; szolgáltatóvétel helyett Németh Szilárd vasakaratú számlaszín-inkvizíciója, olajárcsúcs kellős közepén pedig, luxusprofit-letörés címszóval rezsicsökkentés.
És megcsinálták: a magyar tulajdonú közművek tönkre is mentek bele. A „multik” meg lenullázták beruházásaikat, leépítettek, tényleg kitalicskázták a profitot, és a lakosság ellátását visszaadták az államnak. Az ígért benzinadó-csökkentés szintén elfelejtve, hisz esik az olajár. Még ha ennek hatását – 2009-hez hasonlóan – megint csak hiába keresem a rezsiben. Orbán most inkább saját energiabirodalmat épít (a pénzünkből), nemzeti közmű néven. Igaz, ez még pusztán a Főgáz, amely megnyerte az összes otthon ellátását. Világukat jellemzi az üresen kongó magyar–szlovák gázvezeték is.
