Kamu

Esetleg arról, hogy az országos listáért április 6. után százötvenmilliótól egészen hatszázmillióig terjedő állami apanázs járt. Ennek komoly része lehetett abban, hogy egy ideig úgy tűnt, akár harminc olyan párt is lehet, amely összeszedi azt a minimum három és fél ezer aláírást, amely a listaállítás – és a százötvenmillió megszerzésének – feltétele.

Sokaknak ez is teljesíthetetlenül nagy kihívás volt, mások azért buktak el, mert az ajánlások egy része érvénytelen volt. Akadt, aki szerencsésebbnek bizonyult, és bár felmerült, hogy egyes pártok az aláírásgyűjtő ívekkel üzleteltek, ezt többnyire nem lehetett bizonyítani, így tizennégy (kamu)szerveződés talpon maradt – és zsebre tett összesen legalább hárommilliárd forintot.

Ennek a tekintélyes summának a sorsa jórészt ismeretlen. Legalábbis a kampányköltéseket figyelő Kampánymonitor – egy-két kivételtől eltekintve – alig találta nyomát annak, hogy a törpepártok politikai marketingre jelentősebb összeget fordítottak volna. Pedig – az egyéni jelöltek után járó egy-egymillióval együtt – nagyon sok pénzzel gazdálkodhattak. Egyelőre az ő titkuk, hogy miként.

Az EP-választásban azonban nincs biznisz, mert a résztvevőknek egy fillér sem jár. Alighanem ezzel magyarázható, hogy a legtöbb pártalapító lemondott a brüsszeli karrierről. Hiszen nyilvánvalóan esélytelenek, saját pénzből meg miért költenének egyetlen fillért egy kilátástalan próbálkozásra? Pusztán csak elkötelezettségből?

Így minden tiszteletet megérdemelnek azok a miniszerveződések, amelyek ingyen is ringbe szállnak, és össze is gyűjtötték a húszezer támogató aláírást, miközben egyértelmű, hogy nekik a pofozózsák szerepe jut.

Kérdéses viszont, minek indul az a különösebb kockázat nélkül kamupártnak minősíthető szervezet, amely a parlamenti választáson nem számolt el vagy ezerötszáz ajánlóívvel, és ezért több mint hetvenmilliós büntetéssel sújtották. Fizetni persze nem hajlandók, s a pénzt pártvagyon híján behajtani sem lehet rajtuk. Tovább halmozzák az adósságot?

Az EP-választásra tizenegy szervezet jelentett be országos listát, és féltucatnyian vannak azok, amelyek jó eséllyel elcsíphetnek legalább egy brüsszeli mandátumot. Most tehát kevesebb a politikai kamu, mint április 6-án, amikor tizennyolcból négy párt került be a parlamentbe. Ezúttal az indulók több mint fele biztosan akar valamit. Ha mást nem, hát bizonyítani, hogy május 25-én megint toronymagasan nyerni tud, hogy a második legnagyobb, hogy egyedül zsebeli be a baloldali voksok többségét, esetleg csak annyit, hogy önállóan is megugorja az ötszázalékos küszöböt.