galéria megtekintése

Jön egy királyfi tán, rályfitán

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 07. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

FIÚ

Indigószínű a tenyere, körmei köré kékes keretet rajzol a kitartó kékfrankos. Terepszínű gúnyában van és kitaposott bakancsban, ami állja a pince nyirkos hidegét.

Jóval innen van még a harmincon, egyetemet végzett, most is külön képzésre jár, de diplomáit lassan a szögre akaszthatja. Hajnalban kel, és ilyenkor a szüret és a szőlőmunkák idején tizenegy óra lesz, mire ágyba kerül. Magának főz, de olykor az is gondot okoz, hogy miből vegyen egy kiló kenyeret. – Nem az kérdés, hogy tartozom-e minden hónap végén anyáméknak, hanem az, hogy épp mennyivel – kesereg. Elvileg minimálbért keres, de a fizetését rendszerint késve kapja, több részletben. Ha nagyon panaszkodik, kezébe nyomnak egy húszast. Meglett családapák osztoznak a sorsában, olykor egymást marják, melyiküknek adott a főnök épp egy kis előleget, vagy nem is tudják már, hogy micsodát. Elvileg a fizetésüket. Gyakorlatilag az alamizsnájukat.

 

Feketére rajzolt körmökkel nehéz csajozni. A citromsav már nem segít, kérgesebbre marja a bőrt, mint a szőlőcefre. Minden egyes fruskának pedig nem lehet elmagyarázni, hogy idefigyelj, ez nem kosz, csak a munkám része, a keservemé. Tavaszra megkopik majd egy kicsit, de addig ilyen marad, ezt kéne megfogni, derekadra, melledre tenni, kedvesen megsimogatni, jóban-rosszban nem ereszteni.

De a huszonéves fruskák nem kékfrankossal cserzett, smirglis tenyérről ábrándoznak, hanem puha tenyerű menedzserekről, nagy sportos autókkal, milliós fizetéssel, lehengerlő fellépéssel, cápanyakú inggel, hegyes orrú cipővel. Olyanokról, akik nem töprengenek a kenyér felett, hogy most fél kiló vagy kicsivel több kerüljön a kosárba, hanem kilóstul veszik a hízott libamájat.

LÁNY

Huszonéves fruska, áradó lendülettel. Dekoratív megjelenés, egzotikus arc. Egyetemet végzett ő is. Korosztálya tagjainak többségétől eltér: nem input-output menedzserként, vagyis portásként dolgozik, van rendes munkája, ami végzettségének megfelel, és képes önállóan döntéseket hozni.Minden hónap elején kezébe nyomják a fizetését, nem is minimálbért. Mégsem találja igazán a helyét. Neki is a boldogsággal van baja.

Listát ír arról, milyen társról álmodik. Ideadja. Hosszú. Szó szerint idézem.

„Szeret utazni, sokat utazhatunk együtt. Van kocsija, motorja, tehetős. Külső: magas, sármos, csinos, dögös, arányos, jó megjelenésű, jól öltözött, sportos, közepes-nagy farka van és jól bánik vele. (Én kérek elnézést.) Mély hangú.

Belső: érzéki, okos, intelligens, pozitív, laza, jó megfigyelő, jó kedélyű, nagyvonalú, közvetlen, barátságos, humoros. Tisztelettudó. Tisztességes. Példakép, akire felnézek. Figyelmes, udvarol, bókol. Társaságkedvelő, kitartó, kreatív, motivált, független, fiatal, szórakoztató, pörgős. A munkában profi, tudatos, jó üzleti érzékű. Fontos még: azonos szemléletmód, érdeklődés. Kultúrérzékeny”.

Ők ketten, ha minden nap összefutnának, akkor is legfeljebb a végtelenben találkoznának. Ahol ott bolyong generációjuk nagy része is, feketére cserzett kezekkel, hosszúra nyúlt kívánságlistákkal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.