Ha valaki, én teljesen megértem, hogy eddig a villanyoszlopokon lógó hirdetések abszolút mértékben zavarták a közúti közlekedés biztonságát. A Fidesz 2012-ben ezzel indokolta, miért kellett betiltani a baloldali elkötelezettségű Bleuer István bizniszeként ismert oszlopreklámokat. Azt meg pláne megértem, hogy most, miután tőle a nagyon-nagyon Orbán-közeli Garancsi Istvánhoz került a korábban elhalt oszlophirdetési jog, miért vált hirtelen a reklámok hiánya a honi autózás legnagyobb rákfenéjévé és miért csakis az újbóli engedélyezéssel helyezhető vissza közlekedéskultúránk az őt megillető rangra.
Mert gondoljunk csak bele: hajtja nehezen összekuporgatott pénzén vett kocsiját az egyszeri fideszes. Tekintetét az útra szegezi, az összpontosítást semmi nem zavarja. Közben mondjuk a rezsicsökkentés áldásain vagy a GDP-arányos államháztartásihiány-csökkenésen mereng. Ez pont annyi boldogsághormont szabadít fel benne, hogy esetleg elégedetten a kormányra csap, de a tőle elvárható éberség jottányit sem lanyhul, sőt. Épp ezért talán már messziről kiszúrja a békés polgári tájképbe szabályosan belerondító, üszkösödő vizuális sebet. Kerüli tekintetével, nem akar tudomást venni róla, hisz a maga módján végül is toleráns. De a végtelenségig nem lehet az, mert közben halad. A találkozás odázható ugyan, végtére azonban elkerülhetetlen. Ahogy közeledik a villanyoszlopról fityegő táblácska, lassan kivehető, hogy mondjuk egy mosószerreklámról van szó, és jön és jön, és szívja a tekintetet, zabálja a tudatot, hogy aztán önkéntelenül is felkiáltson az egyszeri fideszes: hát már ebből is nekik van pénzük! Azta... De szó bennszakad, a tudat közlekedésbiztonságilag kórosan beszűkül, nincs már semmi, csak sötétség, fémhang, csattanás, mondjuk magán a sátánszemű oszlopon.
Ez valóban vállalhatatlan. Három éve nagyon bölcs szakmai döntést hozott a Fidesz, hisz ez a veszély legalábbis a választani hajlandó magyarok kétharmadát fenyegette. Hány emberéletet mentettek így meg!
