galéria megtekintése

Jöhet a börtönadó

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 11. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

„Ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne” – ezt találta mondani a miniszterelnök a Buda-Cash-ügy kapcsán. Orbán Viktornak ilyet persze nem illik nyilatkoznia, mert mégiscsak egy elvileg független hatalmi ág dolga eldönteni, hogy kit és mikor kell becsukni. Más kérdés, hogy a Fidesz a sajátos elképzeléseit mégis sikeresen ültette át a gyakorlatba. Vagyis: aki bűncselekményt követ el, ha lebukik, rács mögé kerül.

A fogvatartottak száma így az utóbbi néhány esztendőben legalább kétezerrel nőtt. A várt eredmény elmaradt, mert közhelyszámba megy, hogy a potenciális elkövetőket a súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével a világon sehol nem sikerült elrettenteni.

A kormányt azonban sem ez nem zavarja, sem az, hogy a börtönök nagy részében elviselhetetlen állapotokat teremtett. Most azonban kénytelen lesz valamit tenni ez ellen, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kimondta: a fogva tartás hazai körülményei már önmagukban is embertelen bánásmódot jelentenek, ezt pedig nemzetközi egyezmény tiltja. De a bírák még ennél is továbbmentek, mert felhívják a figyelmet arra, hogy a büntetésvégrehajtás területén rendszerszintű problémák vannak, szisztematikusan sértik meg az alapvető emberi jogokat.

 

Ez újabb jókora, de nem váratlan pofon, mert számítani lehetett rá, hiszen az áldatlan börtönviszonyaink miatt sorozatosan érkeznek a panaszok Strasbourgba. A beadványok száma már elérte a hat-hétszázat, és ezek közül emeltek ki hat, tipikusnak tekinthető esetet, s hoztak precedensértékű, szokatlanul szigorú ítéletet. E szerint az érintett panaszosoknak kártérítés jár. Felszólították továbbá a magyar államot, hogy hat hónapon belül az Európa Tanács felügyelete mellett dolgozzon ki menetrendet arra, miként orvosolja a problémát. Ez arra utal, hogy a bírák nem nagyon bíznak abban, hogy a kormány az ítéletben foglaltakat kész önként végrehajtani. Ezt a vélekedést erősíti, hogy jelezték: nem kizárt, hogy a féléves terminuson belül is dönthetnek újabb ügyekben.

A kabinet ezért igen szorult helyzetbe került, hiszen vagy gyorsan megegyezik az összes panaszossal, vagy jönnek az elmarasztaló ítéletek. Az egyezség legalább másfél milliárd forintba kerülne, de azoknak is biztosítani kell a hazai jogorvoslati lehetőséget, akik még nem fordultak Strasbourghoz a fogva tartás körülményei miatt. Ha majd itthon mindenki panaszt tesz, akit embertelen viszonyok között tartanak, lehet még tízmilliárddal számolni. S nem mellesleg börtönöket kell építeni, ami negyven-ötvenmilliárdos kiadás.

Vagy újra kell gombolni a kabátot, hiszen szakítani is lehet az átgondolatlan, szűk látókörű, börtöncentrikus büntetőpolitikával. Erre van azonban a legkisebb esély. Akkor pedig nem kizárt, hogy a hatalom a saját – politikailag számára persze hasznos – szűklátókörűségének következményeit egy különadóban velünk fizetteti meg. Erre ugyanis jó előre törvényes lehetőséget teremtettek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.