galéria megtekintése

Jobbra tarts

1 komment


Miklós Gábor

Szakértők, akik képesek bármely kormánynak és befektetési alapnak tanácsot adni, ilyenkor már kopogják a számítógépbe: a posztkommunista térség, az EU keleti fele jobbra tart. Győznek a nacionalista, konzervatív erők, és az unió így lényegében kettészakad. Október végén a lengyel szejm jutott a konzervatív-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt kezére, most a horvát száborban lett a jobboldali és ugyancsak konzervatív-nacionalista Horvát Demokratikus Közösségé (HDZ) a legnépesebb frakció.

Elemzőink ilyenkor még hozzáteszik, hogy mindezt a változást Orbán Viktor euroszkeptikus és migránsellenes politikájának a szele okozta. Az állítást ne pöccintsük le az asztalról. A mi térségünkben valóban vannak ilyen jelenségek. Nem újak, hiszen itt a baloldal és a liberális pártok a polgári tradíciók hiánya miatt csak ritkán tudtak vezető erővé lenni. Most viszont több válság van a kelleténél, s ezek védekező, nemzetbe zárkózó tendenciák támogatására ösztönzik a polgárokat.

A lényeg az, hogy Lengyelországban és Horvátországban is nagyon különböző körülmények között hatottak a nacionalista demagógia szólamai. Kiderült, hogy a lengyel gazdaság sikereit jelentős mértékben a szociális szektor elhanyagolásának köszönhette. (Ott is éppoly nyomottak a bérek, mint nálunk.) A nyolc éve kormányzó liberálisok hiteltelenné váltak botrányaik miatt. Ráadásul nem tudtak az ország súlyának megfelelően szerepelni a nemzetközi válságok megoldásánál, nevezetesen Ukrajnában. A migránsok jövetelével való PiS-ijesztgetés csak segített ezen.

 

A horvát jobboldal mindemellett csak félsikert aratott. Ha a nacionalisták nem járatták volna le magukat, nem lenne a kormányalakítás döntőbírója egy a semmiből előugrott kis párt, a Most, azaz Híd. Programjuk nekik sincs, de változást követelnek, ökológiai nevelést, az üzleti szféra fellendítését, a bürokrácia csökkentését és igazságügyi reformot. Ilyennel korrupt országokban lehet eredményt elérni. A Horvátországon keresztülzúduló embertömeg talán szerepet játszott, talán nem. Korábban tudni lehetett, hogy a horvátok le akarják váltani a balközép kormányt, amely sem a hét éve tartó gazdasági pangáson, sem az eladósodottságon, sem a munkanélküliségi mutatókon nem javított.

Az ország helyzetét taglaló cikkek kiemelik: negyven százalék feletti az ifjúsági munkanélküliség. A gazdaság és a társadalmi berendezkedés betegsége ez. Erős ez a probléma Dél-Európában és jelen van a mi térségünkben is. Az egymást váltó politikai rendszerek nem ismerték fel, hogy milyen képzést kell adni a munkaerőpiacra lépő nemzedékeknek, hogy milyen munkahelyekre van szükség. A társadalmak egyszerre öregednek el és tapasztalják, hogy fiatal embereket a szüleik tartanak el, mert ők nem találnak munkát. És gyereket sem akarnak. A kivándorlásnak is ez az oka. A fiatalok könnyebben csapódnak szélsőséges szervezetekhez. Félretolt társadalmi problémák sokasága jelentkezik mindenütt. Nagyobb baj ez, mint a menekültáradat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.