Ha vannak testvérvárosok a világban, miért ne lehetnének testvérvárosok, testvérkerületek, testvérfalvak Magyarországon belül is? Vagy miért ne segíthetnénk a rászorulókat személyesen is? Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, bizalom kell hozzá (hogy az adományunkat nem herdálják el), de ha belegondolunk, a magyar lakosság leggazdagabb egyharmada jelentős mértékben tudná csökkenteni a legszegényebb egyharmad nélkülözését, szenvedését. Kevesebben éheznének, betegednének meg, maradnának ki az iskolából, és többen tudnának felkészülni olyan munkára, amelyből meg tudnának élni. Ha az adományt egy meghatározott közösségnek vagy családnak adjuk, közvetlenül a kezükbe, akkor afelől is biztosak lehetünk, hogy nem kallódik el egy segélyszervezet labirintusában. Nem óriási pénzekről van itt szó: lehet hozzájárulás az iskolakezdéshez, a napi élelmezéshez, a tüzelővásárláshoz, egy gyerektáborhoz. Fontos, hogy a kapcsolat ne legyen egyoldalú, lekezelő. Ha összeismerkedünk, és kölcsönösen rokonszenvesnek találjuk egymást, akkor a segítségnyújtás is olyan természetes lesz, mintha a saját családtagjainknak adnánk. És az is előfordulhat (mint ahogy megtörtént a migránsok körében), hogy az ajándékozó is kap ajándékot.
Hosszabb időbe telik, míg az adományozók és az adományozottak megtalálják és elfogadják egymást. Kellene egy szervezet, amely – a társkereső irodákhoz hasonlóan – összehozná a két felet. Olyan paraméterek alapján, mint a közös értékrend vagy a hasonló érdeklődés.
Sokan vannak lakás nélkül, és ez nemcsak azért probléma, mert nehezen lehet lakást szerezni, hanem azért is, mert csökkenti az illetőnek a társadalomba való beágyazottságát. Nem könnyű megbízni abban a lakóban, aki bármelyik pillanatban odébbállhat, ha kárt okozott. Nincs pénze, tehát ha akarná, sem tudná kártalanítani a tulajdonost. Így hát éppen azon a területen a legnehezebb segítséget nyújtani, ahol a legnagyobb a szükség. Nemes kezdeményezés az üres lakások felkutatása, de megfelelő ellenőrzés nélkül ez a rendszer kaotikussá válhat. Sok lakásra alkalmas üres épület van, főleg az önkormányzatok kezén, ezeket rendbe kellene hozni, és legalább arra az időre hajléktalanszállóvá átalakítani (emberhez méltó ellátással és hatékony biztonsági szolgálattal), ameddig nem találnak rájuk tőkeerős vevőt. Azokat pedig, akik elmeállapotuk miatt kerültek az utcára (sok ilyen van a hajléktalanok között), vissza kell juttatni a megfelelő intézetekbe, és alanyi jogon megadni nekik a szükséges kezelést.
Minden elesettet fel kell karolni. Nemcsak karácsonykor, hanem egész évben. Afrikában is, Magyarországon is. Legyen ez mindennapi életünk szerves része!
Mándy Gábor
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
