Akik nem ismerik eléggé a miniszterelnököt, és némi önkritikát vártak tőle, csalódtak. Nem tudom, hogy a kormányfő hogyan választja ki tanácsadóit. Erősen kétlem, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az üzleti életben valóban jártas elnökére lenne érdemes támaszkodni az oktatás dolgában. Abban sem vagyok biztos, hogy akadémikus kollegámnak, aki évtizedekig dolgozott az iparban és a felsőoktatásban, mélyebb ismeretei lennének a középfokú és alsóbb szintű képzés rejtelmeiről. Pedig szép számmal vannak politikai szempontból semleges és kitűnő oktatási szakemberek, akik segítenék a kormányt az iskolaügyben. Nagy kérdés, hogy az elkövetkező hetekben történik-e érdemleges előrehaladás, vagy csupán végtelen tárgyalások következnek, míg a pedagógusok képviselői el nem fáradnak.
Pedig az oktatás gondjainak megoldása lényegesen fontosabb, mint a közelmúltban feldobott „terrorveszély" elfogadtatása a pártokkal. Ennek sikertelensége után a kormány az ország közvéleményéhez fordul (mintha ez helyettesíthetné a parlamentet!). Már látom a nemsokára postázott leveleket, megközelítőleg a következő szöveggel: „Akarod-e családodat megvédeni a terroristáktól?" Ki ne akarná, beleértve az ellenzéki képviselőket is!
Csaknem kizárható, hogy belülről alakulna ki valamiféle terrorizmusra hajló góc. A rendszerváltozás után a legkeményebb, legagresszívebb tüntetés a televízió székházának 2006-os ostroma és az ott parkírozó néhány gépkocsi felgyújtása volt. Hogy kik voltak ennek valódi mozgatói, legjobb tudomásom szerint máig sem derült ki. Ebben a kormányzati időszakban a tüntetések békések voltak, még rendőri fellépésekre sem volt szükség. Az ember eltöpreng: mi veszélyeztetné demokráciánkat, hogy szükség esetén be kellene jelenteni a „terrorveszélyt", és valamiféle szükségállapotot, ami szabadságunk számtalan korlátozásával járna együtt.
Nézetem szerint teljesen fölösleges ijesztgetni a társadalmat a terrorveszéllyel, hiszen jelenleg nálunknál békésebb országot aligha lehet találni Európában. Annyira jól állunk, hogy Bakondi György altábornagy személyesen csillapítja a kedélyeket, amikor a fővárosi hirdetőoszlopok törvénytelen elvitele alkalmával két ember enyhén lökdösődik. Van a világon még egy olyan ország, ahol ilyen magas funkcióban lévő rendőrtábornoknak még ilyen incidens levezetésére is van ideje?
Miből állhatnak a külföldiek által elkövetett terrorcselekmények? Semmiképpen nem demokráciánk megdöntéséből. Európai tapasztalatok alapján néhány szörnyűségekre hajlamos ember hívja fel a figyelmet létezésükre egyedi robbantással, emberek, csoportok likvidálásával. Ennek megelőzése rendkívül nehéz, a tettesek elfogása valamivel könnyebb. Minden külföldi mellé nem állíthatunk rendőrt, és aligha lehet megakadályozni, hogy egy magányosan sétáló hölgyet ne molesztáljanak idegen (vagy magyar) férfiak. Van ennek szörnyű és megbocsáthatatlan mértéke, de semmi köze a terrorizmushoz. A külföldről jövő terroristák leküzdésére nem kell hadsereget bevetni, semlegesítésükre bőven elégségesek az ország jelenlegi védelmi erői. Ha számos európai szövetségesünk, ahol az elmúlt hónapokban szörnyűségek történtek, nem kíván a terrorveszélyre hivatkozva szabadságot korlátozó intézkedéseket bevezetni, akkor talán nekünk se kellene túllihegnünk a ránk leselkedő veszedelmeket.
Arra még gondolni se merek, hogy a terrorveszélyre hivatkozva kormányunk a demokrácia korlátozásával saját hatalmát szeretné megerősíteni. Ilyen parlamenti többség mellett ez – enyhén szólva – nevetséges óvatosság. Nem a félelem felkorbácsolásával, abszurd témák bevetésével kellene a társadalom figyelmét elvonni a gondoktól, hanem demokratikusabb kormányzással, az életkörülmények javításával, javaink igazságosabb elosztásával kellene kivívni a társadalom elégedettségét, biztonságérzetét.
Idekapcsolódik az a hír, hogy az MNB elnöke és vezetői testőrséget szerveztek maguk köré, amelynek tetemes költségei az MNB-n keresztül az adófizetőket terhelik. Ez talán azt jelzi, hogy mára már minden értékes, szabad épületet megvásároltak, sínen van az új közgazdasági képzés is, és jelenleg nincs több értékes műtárgy a piacon. Felmerül a kérdés, kitől tartanak? Talán azoktól, akiknek fogalmuk sincs az MNB különleges gazdálkodásáról? Vagy azon akadémikusoktól, közgazdasági szakemberektől, akik bátorkodtak kifejezni nemtetszésüket az MNB költekezésével kapcsolatban? Ha már itt tartunk, akkor azok a polgártársaink is érdemelnének valamiféle védelmet, akik az ország jelenlegi helyzetében nehezményezték a hatalomhoz közel álló MNB féktelen vásárlókedvét, kiváltva ezzel vezető tisztségviselőinek haragját.
Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
