Jelöltek

Bizonnyal létezik az a lelki ösvény, amely a katolikus kántorságtól a transzvesztita énekességen át vezet a hitközségig, jobbikos politikusból is lett gyakorló zsidó, a Fideszből meg konzervatív értékközösség. Ismerem Kunos Péter meghurcolásának történetét, elhiszem, hogy Molnár Zsolt csak a hideg ellen viselt kapucnit, amikor Göncz Árpádot kifütyülték, tudom, hogy Hagyó Miklós már lerótta a társadalomnak az előzetes letartóztatása során, jogerősen, Molnár Gyula meg nem bizonyíthatóan követte el. Pásztor Albert pedig nem úgy gondolta.

Mindenki követ el hibákat – csak van, aki nagyobbakat.

Minden szervezetnek (pártnak, egyesületnek, szövetségnek és hitközösségnek) megvan a joga arra, hogy azt válassza vezetővé, képviselővé, jelöltté vagy főtitkárrá, akit csak akar.

Azok a szervezetek, amelyek szélesebb társadalmi rétegek (mondjuk, öt embernél nagyobb csoport) képviseletét szeretnék ellátni, általában ügyelni szoktak arra, hogy vezetőik megítélése és elfogadottsága átlagos, esetleg annál jobb legyen. Ez ugyanis hatással van a szervezet elfogadottságára és megítélésére is.

Három dolgot jelenthet, ha egy szervezet olyan vezetőket képes csak kiállítani, akik a társadalom széles rétegeiben keltenek visszatetszést. Az egyik, hogy magasról tesznek erre, mert vagy létezik egy olyan bázisuk, ahol a mások számára visszatetsző tulajdonságok szimpatikusak, vagy annyira jól „eladták magukat” mással, hogy megtehetik (Lázár János és Gyurcsány Ferenc mellett néhány vallásiszekta-vezetőre gondolhatunk még e körben).

A másik, hogy ezek a legjobb jelöltek, náluk csak rosszabbak vannak.

A harmadik, hogy a szervezet vezetése és tagsága teljesen elveszítette a realitásérzékét, és a belső harcok közepette azt se tudja már, mit csináljon. Ez esetben persze már tök mindegy.