Ha komolyan vesszük a Kásler kontra OTP perben született ítélet indoklását, akkor a felperes nem alkalmas rá, hogy hitelt vegyen fel. Ha ezen ítélet alapján születik meg majd a jogegységi határozat, akkor abból az következik, hogy a magyar átlagpolgárnak nem szabad hitelt adni. Leírták a szerződésében normális méretű betűkkel, magyarul és érthetően, hogy a polgár vételi árfolyamon kapja a devizahitelének megfelelő forintösszeget, s eladási árfolyamon számítják ki a törlesztőrészletét. Ez az, ami a bírónő szerint nem világos, és az átlagos ügyfél nem is érti.
Értik? Az átlagos ügyfél, aki bemegy a bankba, ahol láthatja az aznap érvényes vételi és eladási árfolyamokat, akinek az orra elé teszik az ország sok ezer utcai váltóhelyén ugyanezt, aki alighanem vett már életében eladási és váltott vissza vételi árfolyamon külföldi pénzt, nem érti, miről van szó. Nem érti, hogy ha devizában vesz fel kölcsönt, amit forintban költ el és fizet vissza, akkor a devizáért eladási árfolyamon forintot vesz, amikor a hitelt megkapja, és forintért vételi árfolyamon devizát, amikor a hitelét törleszti. Mit mondjunk erre? Akiről feltételezzük, hogy ezt nem érti, arról nem feltételezhetjük, hogy forintmilliókról, hosszú távú kötelezettségvállalásról felelős döntést tud hozni. S ha ezt nem lehet róla feltételezni, akkor nem szabad neki hitelt adni. Pont.
Igazából persze az átlagos ügyfél azért nem izgatta magát az árfolyamrés miatt, mert tudta, hogy az sokkal kevesebbet számít, mint az óriási rés a forinthitel és a devizahitel kamatai között. És ezt nagyon jól tudta. Csak azt nem tudta, hogy az a kormány, melyet a tisztelt adósok nagy többséggel megválasztottak, unortodox, vagyis abnormális gazdaságpolitikával úgy elértékteleníti a forintot, hogy belekékülnek.
