A verset a történelmi dátumokkal és a geometriai tételekkel együtt felejtjük el, valamikor az iskola után. Régimódi kötelességtudatból még felkerül a polcra egy-két klasszikus, mert úgy „illik”, ám az eszünket sem tudjuk, hogy mikor lapoztunk bele utoljára kíváncsian.
A közösségi portálon futótűzszerűen végigfutó játékok (posztold ki kedvenc versedet, majd nevezd meg ismerőseidet, akiknek szintén ezt kell tenniük) viszont képesek felszítani bennünk a régi vágyat. Azt, amelyet a gyerekmondókák ébresztenek és a rossz irodalomórák vesznek el. Még akkor is jók ezek a „felkérések”, ha némiképp a régi lánclevelekre emlékeztetnek, amelyeket le kellett másolni és elküldeni tíz példányban, elkerülendő a fenyegető szerencsétlenséget.
Itt viszont tényleg mindenki csak nyer. Hasonlóan a korábbi őrülethez, amikor festményeket posztolt ki boldog-boldogtalan. Hirtelen művészettörténeti albummá változott az egyébként hervasztó fotókkal és falvédőbölcsességekkel megrakott közösségi oldal. Jó volt újra ránézni Monet-ra, felfedezni Fehér Lászlót, gyönyörködni Raffaellóban.
