L. Simon László, aki köztudomásúan semmitől nem jön zavarba, alaposan megmagyarázta annak idején, miért jó, ha a miniszter dönti el, melyik festménynek hol, melyik gyűjteményben, vagyis melyik falon kell lógnia Magyarországon. Azért nem lehet immár a múzeumigazgatókra bízni a dolgot, mert még azt képzelhetik, hogy a kép igazából az övék, holott az valójában a nemzeté. Épp ezért közvetlenül a nemzet választott vezetőinek kell dönteniük a lógatásuk helyszínéről éppen úgy, mint minden másról.
Az, hogy esetleg ezek a kiváló vezetők vagy a barátaik sajátjukként kezelnék a közvagyont, hogy a képeket például egyszerűen magánhasználatba vennék, természetesen fel sem merülhet. Jáksó László esetében sem erről van szó: nem kell ahhoz Habony Árpád cimborájának lenni ugyanis, hogy valaki, mint Jáksóék tették, csekély anyagi ráfordítással pár hónapra magával vihessen egy több százmilliós értékű, ízlésesen összeválogatott kis barokk és reneszánsz festménykollekciót: bárki bérelhet ilyet – szögezte le Jáksó a Borsnak.
Ez viszont egészen új perspektívákat nyit meg. A múzeum funkciója eddig nem utolsó sorban az volt, hogy lehetőség szerint mindenki számára hozzáférhetővé tegye a művészetet. Ezt a vívmányt a Nemzeti Együttműködés Rendszere most még tovább demokratizálja: bárki haza is viheti a festményeket egy kis időre.
