Az egész oktatási rendszer megérett arra, hogy elsöpörjük, és újat építsünk fel az ésszerűség és emberség jegyében. Már az óvodától kezdve inkompatibilisek egymással az oktatási színterek. Nem lehet zökkenőmentesen átlépni egyikből a másikba. Az elsőst minden értelemben sokkhatás éri. Cipeli a sokkilós táskát, görnyed egész nap a padban. Küzd „betöretlen" szellemi, testi adottságaival, miközben sorra kapja a versenyistálló-műveleteket. Elkezdődik életében a sikertelenség-hegymenet.
Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, a nemzeti tantervírók elvesztették a mértéket, a tankönyvkészítők pedig abban versengenek, hogy ki tud nyakatekertebb feladatokat kiagyalni. Ha nem vagyok jóhiszemű, akkor azt mondom, hogy különböző klikkek, miközben egymás tűrőképességét is tesztelik, emberek százezrein kísérleteznek kaotikus állapotok között.
Ha rosszhiszemű vagyok, azt mondom, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel építik a diktatórikus rendszert az oktatásügyben. Ha se a tanár, se a tanuló, se a szülő nem tud megbirkózni a rájuk osztott feladatokkal, akkor nemzedékekben tudatosul, hogy ostobák. Önálló gondolkodásra, tanulásra, döntésre képtelenek. El kell fogadniuk mindazt, amit feljebbvalóik mondanak, diktálnak. Vagyis folyik a törvényesített néphülyítés, megalázás, tönkretétel. Kialakul a látens analfabéták tömege. Ha a tanulóknak a kezdetektől nem engedik elsajátítani az értő olvasást a feszített tanmenet miatt, ezért a felsőbb osztályokban nem tudják követni a hatalmas mennyiségű, hasznavehetetlen tananyagot, akkor a főiskolákra, egyetemekre már csak magántanárok segítségével lehet bejutni, és akkor elérte a célját a nemzeti oktatás. Éljenezhet a politika! Pénzt nem juttatnak a rendszerbe, hiszen a pillanatnyi érdekek mást diktálnak. Kit érdekel, hogy a következő generáció a saját képességeit alábecsüli majd, hiszen csak sikertelenség jutott neki osztályrészül pozitív megerősítés helyett. A rövidlátó politikát nem érdekli a jövő.
