Tavaly mindennap nyolc és fél millió dollárt kapott Izrael az Egyesült Államoktól. 1949 óta összesen jó 120 milliárdot, amiből több mint 83 milliárd szolgált védelmi célokat. Értelmetlen a feltételezés, hogy az amerikaiak veszni hagyják ezt a 66 éves befektetést, vagy hogy az izraeliek lemondanának az USA bőkezű támogatásáról, csak mert két politikus utálja egymást. Az pedig Barack Obama és Benjamin „Bibi” Netanjahu intellektusának lebecsülése lenne, ha azt hinnénk, hogy stratégiai kérdésekben nem tudnak felülemelkedni érzelmeiken. Úgyhogy az amerikai–izraeli feszültség mögött alighanem mindkét oldalról más húzódik meg: hideg számítás.
Az USA esetében ez a Republikánus Párt hideg számítása, a jövőre esedékes elnökválasztás előtt. Valahogy szeretnék megbontani a zsidó választási tömböt, amely a múltban rendre a Demokrata Párthoz húzott voksaival és pénzügyi támogatásával. Ebből a szempontból tűnhetett jó ötletnek, hogy felkérjék Netanjahut a kongresszus két háza előtt elmondandó beszédre – éppen az izraeli választási kampány tetőpontján, anélkül, hogy erről egyeztettek volna a Fehér Házzal. Bibi nyert, cserében fagypont körülire hűltek személyes kapcsolatai az amerikai elnökkel, aki még bő másfél évig megszabja az Egyesült Államok külpolitikáját. A New York-i zsidóság pedig jó eséllyel ugyanúgy Hillary Clintonra fog szavazni, mintha botrány nélkül tette volna – de most már dafke.
Netanjahu rációja az, hogy az Izrael puszta létét fenyegető külső veszedelem túlhangsúlyozása nélkül a választók szociális politikájának borzalmas következményei alapján döntöttek volna. Ezért vállalta az Egyesült Államokkal való konfliktust, nem törődve annak hosszú távú bizalomromboló hatásával. Úgyhogy az izraeli taktika egyetlen esetben lehet sikeres, ha Obama után republikánus elnök következik. Ennek esélye most semmiképpen sem több ötven százaléknál. Könnyen előfordulhat, hogy az USA, bár nem fordít hátat Izraelnek, jó ideig a tanácsaira se lesz kíváncsi. Elvégre ő ad napi nyolc és fél milliót, és nem fordítva.
