A Kiss-ügy rémisztő képet tár elénk. Megmutatja, milyen országban élünk, hogyan gondolkodunk férfi és nő kapcsolatáról, miféle macsó tévhiedelmek uralják a közbeszédet, s milyen felkészületlen a közvélemény egy ilyen bűncselekmény értelmezésére.
A legfontosabb, amit meg kell értenünk: a nemi erőszak nem szex, hanem hatalomgyakorlás a másik felett. Az elkövető abban lel beteges örömöt, ha legyőzi, uralja, megalázza az áldozatát. Ezért értelmetlen azt állítani, hogy jóképű férfiak nem követnek el nemi erőszakot, hisz minden ujjukra három nő is jut. A nemi erőszak másfajta izgalmat jelent az elkövető számára, mint a normális szex. A szexuális agresszor azt élvezi, hogy brutálisan belegázol nemcsak az áldozat testébe, hanem a személyiségébe is, megtöri az akaratát, legyőzi az ellenállását, megalázza az áldozatát. Ezért is tartják ezt az emberi jog és méltóság ellen elkövetett bűncselekménynek, minőségileg másnak, mint a többi erőszakos cselekményt. Az elkövető megveti, lenézi az áldozatát, azt képzeli, bármit büntetlenül megtehet vele, férfi-felsőbbrendűségi tudattól áthatva jogosnak érzi, amit elkövet. Ezért nem is érez bűntudatot. Takáts Zsuzsanna erről beszélt, amikor felidézte, milyen utálattal és megvetéssel néztek rá a tettesek a bírósági tárgyaláson. Pont úgy, ahogyan az erőszak elkövetése közben. Jogosnak és megengedhetőnek tartják a tettüket, és eszük ágában sincs bocsánatot kérni.
Viselkedésüket az adott társadalmi helyzet igazolta és némiképp igazolja ma is, hiszen a patriarchális intézmények változatlanul legitimálják a mélyen gyökerező férfiasságképet, mely szerint a férfi részéről a hatalmi viselkedés mind a köz-, mind a magánszférában elfogadható. Az uszoda belterjes világa csak egy a sok intézmény közül, mely ezt a szemléletet tükrözi, s ahol ma is kettős értékrend van érvényben: más szabályok vonatkoznak a nőkre, mint a férfiakra.