galéria megtekintése

Itt az idő dühbe jönni

3 komment

Lévai Katalin

A Kiss-ügy rémisztő képet tár elénk. Megmutatja, milyen országban élünk, hogyan gondolkodunk férfi és nő kapcsolatáról, miféle macsó tévhiedelmek uralják a közbeszédet, s milyen felkészületlen a közvélemény egy ilyen bűncselekmény értelmezésére.

A legfontosabb, amit meg kell értenünk: a nemi erőszak nem szex, hanem hatalomgyakorlás a másik felett. Az elkövető abban lel beteges örömöt, ha legyőzi, uralja, megalázza az áldozatát. Ezért értelmetlen azt állítani, hogy jóképű férfiak nem követnek el nemi erőszakot, hisz minden ujjukra három nő is jut. A nemi erőszak másfajta izgalmat jelent az elkövető számára, mint a normális szex. A szexuális agresszor azt élvezi, hogy brutálisan belegázol nemcsak az áldozat testébe, hanem a személyiségébe is, megtöri az akaratát, legyőzi az ellenállását, megalázza az áldozatát. Ezért is tartják ezt az emberi jog és méltóság ellen elkövetett bűncselekménynek, minőségileg másnak, mint a többi erőszakos cselekményt. Az elkövető megveti, lenézi az áldozatát, azt képzeli, bármit büntetlenül megtehet vele, férfi-felsőbbrendűségi tudattól áthatva jogosnak érzi, amit elkövet. Ezért nem is érez bűntudatot. Takáts Zsuzsanna erről beszélt, amikor felidézte, milyen utálattal és megvetéssel néztek rá a tettesek a bírósági tárgyaláson. Pont úgy, ahogyan az erőszak elkövetése közben. Jogosnak és megengedhetőnek tartják a tettüket, és eszük ágában sincs bocsánatot kérni.

Viselkedésüket az adott társadalmi helyzet igazolta és némiképp igazolja ma is, hiszen a patriarchális intézmények változatlanul legitimálják a mélyen gyökerező férfiasságképet, mely szerint a férfi részéről a hatalmi viselkedés mind a köz-, mind a magánszférában elfogadható. Az uszoda belterjes világa csak egy a sok intézmény közül, mely ezt a szemléletet tükrözi, s ahol ma is kettős értékrend van érvényben: más szabályok vonatkoznak a nőkre, mint a férfiakra.

 

Ha egy élsportoló férfi „körbekeféli” az uszodát, akkor jó fej. Ha egy nő „szeret kefélni”, megérdemli, hogy megerőszakolják. Ez a logika, mely minden felelősség alól felmenti a férfit, viszont elítéli és hibáztatja a nőt, még mindig széles körben tartja magát, igaz, egyre több emberből vált ki hatalmas felháborodást és utálkozást. Egyre többen értik meg, hogy a nemi erőszak megítélése szempontjából irreleváns, hogy az áldozat óvatlanul bement egy raktárhelyiségbe fényes nappal az uszoda területén, miniszoknyát hordott, éjszaka egyedül mászkált vagy szabados életet élt. (NB. prostituáltat sem szabad megerőszakolni.) Az más – fontos! – kérdés, hogyan lehet és kell fiatal lányokat, nőket megtanítani arra, hogy ne váljanak áldozattá.

A nemi erőszak jogi szabályozása és közmegítélése Magyarországon a hatvanas években a férfifelsőbbrendűségbe vetett hiten alapult, s a Kiss-ügyben hozott bírói ítélet hűen tükrözte ezt a szemléletmódot. Ezért is úszhatták meg Kissék enyhe büntetéssel, noha csoportosan követtek el nemi erőszakot, és annak a gyanúja is felmerült, hogy más áldozataik is voltak. Takáts Zsuzsanna állítása szerint életvitelszerűen erőszakoskodtak, ez a „szórakozás” része volt a mindennapi életüknek. Ha így volt, akkor lehetetlen, hogy az uszoda személyzete, az edzők, az úszók nem tudtak erről. Mégis hallgattak, és hallgatnak ma is, s ezzel rázárják a hallgatás kelepcéjét mindazokra a megerőszakolt áldozatokra, akik lelki traumával, megbélyegzéssel és más súlyos következményekkel fizettek magas árat pusztán azért, hogy nőnek születtek.

Ma már tudjuk, hogy a legtöbb áldozat megtartja magának a „szégyenét”, s csak hosszú idő elteltével mer egyáltalán beszélni róla, amikor már súlyos pszichés károsodást szenvedett el, önbecsülése megrendült, esetleg szexuális élete is tönkrement. Nem húsz hónap a rehabilitációs idő, még egy olyan erős személyiség esetében sem, mint Takáts Zsuzsanna, aki arra is képes, hogy empatikus legyen az elkövetők családtagjai­val szemben, és nem táplál gyűlöletet senkivel szemben.

Ma már tudjuk, hogy a nemi erőszak a legsúlyosabb bűnök egyike, s aki nőket erőszakol meg, az nem szereti, hanem gyűlöli vagy lenézi a nőt, de főként uralkodni akar fölötte. Tudjuk, mennyire kártékony az az általános légkör, mely elnéző a férfiagresszióval szemben és a nők bűntudatát szólítja meg. Éppen ezért most már tudni akarjuk a teljes igaz­ságot. Ennek kiderítése nemcsak az áldozatok érdeke, hanem mindannyiunké, nőké és férfia­ké egyaránt, akik nem kérünk többet a férfimítoszokból, hazugságokból, elutasítjuk a kettős értékrend hamisságát, és nagyon úgy érezzük, itt az ideje, hogy dühbe guruljunk.

A szerző szociológus, író

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.