Az természetes, hogy fontosnak tartja Magyarország szuverenitását, az viszont nem, hogy ezt csak az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól félti, Oroszországtól viszont nem. Sőt, hazánk energiaellátásában még növelni is kívánja Oroszország szerepét. A keleti nyitás ugyan eddig közel sem járt olyan eredménnyel, mint amit a kormányfő ígért, de nem kifogásolható. Csak emlékeztetőül: a magyar–orosz kapcsolatokat a Horn-kormány és a Medgyessy-kabinet építette újra. A Medgyessy-kormány nyitott Kína és néhány más ázsiai ország felé.
Ezt a külpolitikát folytatta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is. A szocialista kormányok ezeket az országokat fontos gazdasági partnernek tekintették. De nem szövetségesnek, nem példának. Azt sem állították, hogy az illiberális államok versenyképesebbek a nyugati demokráciáknál. Így gondolják ezt az euroatlanti közösség államai is. Oroszországot nem tekintik ellenségnek, vele együttműködve tartják megoldhatónak az ukrán válságot is.
De az bizonyára nekik is feltűnt, hogy Orbán Viktor a közös budapesti sajtóértekezleten vitába szállt Angela Merkellel az illiberális demokrácia kérdésében, ám szó nélkül hagyta azt, hogy Vlagyimir Putyin a közös sajtóértekezleten fegyverletételre és megadásra szólította fel a saját hazájukban az oroszbarát szakadárok által körbezárt ukrán katonai alakulatokat. Több mint fél évszázados gyakorlat, hogy a Külügyminisztérium minden nyáron hazahívja a külföldön működő magyar diplomáciai missziók vezetőit, akik a kormányfőtől és a kormány tagjaitól tájékoztatást kapnak országunk helyzetéről, a kormány céljairól, valamint arról, hogy mit vár tőlük a kormány.
A nagyköveti értekezletnek ugyancsak fontos eleme a misszióvezetők visszajelzése arról, hogy az őket fogadó ország vezetői miként vélekednek a magyar bel- és külpolitikáról. A tavaly nyári nagyköveti értekezleten fejtette ki Orbán Viktor az illiberális államról vallott nézeteit és azt is, hogy szakítanunk kell az értékalapú külpolitikával, amit szerinte „az okos országok találtak ki a félnótás országok számára”. A mostani évértékelőn az újdonság az volt, hogy „el kell engednünk a politikai korrektség dogmáját”, mivel a magyar ember „természeténél fogva politikailag inkorrekt”.
Ugyancsak meglepő volt a miniszterelnöknek az a kijelentése a nagyköveti értekezleten, hogy nincs szükség az „elit tudásra”, a hagyományos ismeretekre, az elemzésekre, „üzleti tudásra” van szükség.Megjegyzem: a rendszerváltás óta, a piacgazdasággal összefüggésben eddig is a Külügyminisztérium legfontosabb feladatai közé tartozott a gazdasági diplomácia, de emellett, sőt ennek sikere érdekében szükség van a hagyományos diplomáciára is.
A 2010-es kormányváltás óta a Külügyminisztérium vezetése és a diplomaták nagy része kicserélődött. Ez persze együtt járt a szakmai ismeretek, a tapasztalatok és a külföldi személyes kapcsolatok jelentős csökkenésével. Ugyanakkor valószínűleg megkönnyítette a külügyi apparátus számára a korábbi években megszokott értékrenden és munkamódszereken történő túllépést. Azt persze a külügyi munkában eltöltött negyven év tapasztalataival sem tudom, hogy mit lehet kezdeni a kizárólag érdekalapú és semmiféle értékrendhez nem ragaszkodó, a liberális demokráciát és a politikai korrektséget elvető, a mélyebb szakmai ismereteket és elemzőkészséget „üzletkötői dörzsöltséggel” helyettesítő irányvonallal.
A mostani nagyköveti értekezlettől sokan irányváltást reméltek a külpolitikában. Azért, mert észlelték kedvezőtlenné vált megítélésünket és azt, hogy az elmúlt közel öt év alatt a magyar külpolitika egyre kevésbé szolgálta nemzeti érdekeinket. Ám akik a nemzeti érdekeknek megfelelő fordulatot akarnak, azok nyilván nem ezekre a kijelentésekre vártak. Ezek a tételek a korábban meghirdetett pávatánccal, a hintapolitikával együtt tovább fogják csökkenteni szövetségeseink körében a Magyarország iránti bizalmat.
Az utóbbi hetekben a magyar külpolitika kudarcait látva többen is megfogalmazták Szijjártó Péter lemondásának vagy leváltásának szükségességét. Ez az igény a jelenlegi kormányzati viszonyok megértésének hiányát jelzi. Miért mondana le Szijjártó Péter, vagy miért váltaná le őt a kormányfő, akinek elképzeléseit maradéktalanul végrehajtja? Gondolhatja-e bárki, hogy egy másik külügyminiszterrel bármilyen lényegi változás következne be a magyar külpolitikában? Erre esélyt csak egy teljes kormányváltás teremtene. Ezt kell majd a választóknak mérlegelniük, amikor arról döntenek, hogy melyik pártra, pártokra szavazzanak.
A szerző korábbi külügyminiszter, az MSZP külügyi kabinetjének vezetője
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
