Nem csoda, hogy Göncz Árpád 1956 őszén is a magyar diáksággal, a néppel együtt lélegzett, remélt és cselekedett. Amikor a világ legnagyobb szárazföldi hadserege hitszegő módon másodszor is ránk tört, brutálisan vérbe fojtotta szabadságharcunkat, Bibó István államminiszter, Árpi jó barátja a helyén maradt, s képviselte Magyarországot. Göncz Árpád juttatta külföldre nyilatkozatait. Fontos szerepe volt a nemzeti ellenállásban. Letartóztatták őket, életüket félteni kellett, Bibóval együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A gyermekeivel magára maradt Zsuzsa harcolt férjéért és megélhetésükért. Számunkra ő a bibliai erős asszony, csodálatos lélek. Isten áldjon meg téged, drága Zsuzsa.
Árpi a börtönben, asszonya és négy gyermeke otthon – és erős volt, és nem adta fel, megtanult angolul, s hazakerülve az ország egyik legkiválóbb műfordítója lett. Éjt nappallá téve dolgozott, fordított, remekül újraalkotta a híres műveket, közben íróvá is vált. Együtt kerestük a kapcsolatot nemcsak '56-os társainkkal, de a bimbódzó-formálódó demokratikus ellenzékkel is a rendszer titkosszolgálatának sunyi aknamunkája közepette. Végül egyesültünk és győztünk, 1956 hős halottainak segítségével. Hiszen a nagy temetés után gyorsultak meg a rendszerváltás folyamatai. Árpinak ebben is jelentős szerepe volt.
Közös erővel és akarattal sikerült a kerekasztal-tárgyalásokon létrehoznunk a magyar történelem első demokratikus jogállamát, a Magyar Köztársaságot. Nagyrészt teljesültek '56-os követeléseink, a nemzet vágyai, szabad lett hazánk, többpártrendszert vezettünk be, elkezdett épülgetni a piacgazdaság. Az első választáson, történelmünk legnagyobb liberális pártja második lett. A győztes miniszterelnök, Antall József felajánlotta nekünk Göncz Árpád személyében a köztársasági elnök pozícióját, ha közösen leépítjük a felelős kormányzást akadályozó kétharmados törvényeket. A paktum józan volt és bölcs, így lett az írószövetség elnöke, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Köztársaság első, nagyszerű elnöke, aki a lehetséges maximális ideig, tíz évig tölthette be ezt a funkciót.
Árpi abszolút komolyan vette elnöki feladatait. Elősegítette a liberális jogállam megszilárdulását, a hatalmi ágak „elfészkelődését", az Alkotmánybíróság hatékony tevékenységét.
Tíz éven át megnemesítetted hazánk hírnevét szerte a világban. Köszönjük, Árpi, köszönjük, elnök úr.
Rendkívül magasra tette a mércét. Utódai közül senki sem közelítette meg őt, egyre szomorúbb lett a „választék".
Két év múlva Oroszország elnöke látogatást tett Parlamentünkben, és megkövette a magyar népet. Sajnos a 301-es parcellában fekvő bajtársaink ezt nem hallhatták meg.
A NATO, majd az Európai Unió tagjai lettünk. Teljesültek a magyarság régi álmai. Országunknak soha ilyen nagy lehetőségei nem voltak. Mégis, miért nem boldogul az ország? Miért van letargia? Miért van pszeudodemokrácia? Egykori „fiatal demokraták" szembefordulva elveikkel bebetonozták hatalmukat, központosítottak szinte mindent, új komprádor kizsákmányoló réteget építenek, mindezt a szegények pénzéből. Intézményesítették a korrupciót, a szegénységet, a központosított parancsuralmat, minden téren visszaszorították az önkormányzatiságot.
Gyűlöletet szítanak, tobzódik a félműveltség. A szeretet, amely életedet meghatározta, üldözött lett, nemkívánatos. De igazad van, Árpi, sok a jó ember, csakhogy szelídek, csöndesek, nem hallatják szavukat, de ők segítenek a bajbajutottakon, hontalanokon, elesetteken. Rájuk számíthatunk.
Fáj mindannyiunknak, hogy elveszítettünk téged, az emberek emberét, s a reményeink is fogyatkoznak. Hiányzol, drága jó barátom, Árpi. Hiányzol nagyon. A halk hangod, sziklaszilárd tartásod – mosolyod hiányzik.
A hatalom tudatosan semmibe veszi 1956-ot és szellemiségét, Árpikám, az általad megálmodott öröklángot, amit közadakozásból-közakarattal hoztunk létre, a hatalom eltüntette a Kossuth térről. Most leltük meg civilek segítségével Nyergesújfalu határában, egy kőszobrász telepen. Vissza fogjuk vinni és őrizni fogjuk a lángot, amelyet együtt lobbantottunk fel 1996-ban. Vissza kell állítani ezt a nagyon szép és szerény emlékművet eredeti helyére, mert lehetetlen, hogy a XX. század legjelentősebb magyar történelmi eseményének, az '56-os forradalomnak és szabadságharcnak ne legyen emléke a Kossuth téren, amely a forradalom egyik legfontosabb helyszíne volt! Hogy küzdenél te is ezért, ott lennél velünk. Hogy fájt neked is, amikor 2006-ban az akkor ellenzékben lévő párt által provokált B közép az 50. évfordulót tönkretette, miközben több mint 56 állam- és kormányfő jött ide, hogy laudálják a mi forradalmunkat és országunkat, amelynek soha nem volt ekkora tisztelete.
Elég volt ebből! Visszahozzuk a forradalom lángját! Visszahozzuk '56 szellemét! Visszahozzuk a demokráciát! Drága Árpi, neked is, magunknak is tartozunk ezzel.
Mit tehetünk? Deák Ferenc tanácsát kell követnünk: ki kell gombolnunk a csálé mellényt és elölről, újra kell gombolnunk. Vissza kell nyúlnunk a tiszta forráshoz, a rendszerváltáshoz, annak szellemiségéhez, tisztaságához, a Magyar Köztársasághoz.
Összefogás, összefogás és újra csak összefogás kell, másképpen nem lesz újra demokratikus jogállam Magyarországon! Egymással marakodó csoportocskák nem tudják demokratizálni az országot, a hatalom akaratlan díszletei maradnak.
Ígérjük neked, nem nyugszunk, amíg a mi közös hazánkban újra ki nem süt a nap.
És nemcsak a történelmünkben, hanem a szívünkben is örökre, kitörölhetetlenül ott leszel.
Kedves gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet, kérem, ahogy 1989. június 16-án, fogjuk meg egymás kezét, fogjátok meg egymás kezét, és egy mély, hosszú percre csöndben gondoljunk a mi szeretett örökös elnökünkre, Göncz Árpádra.
Isten áldjon, nyugodj békében.
Ez Mécs Imre tervezett búcsúbeszédének szerkesztett szövege. A család kérésére a temetőben nem, csak a temetés után, a Kossuth téren, a forradalom elsikkasztott lángjának helyén tartott megemlékezésen hangzottak el a mai politikai állapotokat is érintő mondatok.
