galéria megtekintése

Igen–nem

0 komment

A szerk.

Lehetetlen választás elé állí­tották a görög választókat – és velük együtt egész Európát. Elfogadják-e az EU és az IMF diktálta feltételeket? Dehogy fogadják, elegük van a cunamiként rájuk zúduló megszorításokból, hagyják már őket élni! Akkor tehát nemmel kell voksolniuk a vasárnapi népszavazáson. Oké, a nem mellé is lehet tenni az ikszet, de az EU vezetői jó előre figyelmeztettek: ezt úgy értelmezik majd, hogy Görögország nem akar az euróövezet tagja maradni, nem erőszak a disznótor.

Márpedig – és ezt minden felmérés megerősíti – a görögök igenis szeretnék megtartani az eurót. Tehát igennel kell szavazniuk. De akkor ismét megnyirbálják a fizetéseket és a nyugdíjakat?

Hát persze, eszetekbe ne jusson engedni a zsarolásnak! – sulykolja Ciprasz. Nem, dehogy nyirbálják, sokféle reformot sürgetnek a nemzetközi hitelezők, ám ezt nem – erős­ködik Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök, és arra kéri a görögöket, hogy ne kövessenek el öngyilkosságot.

 

És kinek higgyenek az európai polgárok?

Azoknak, akik már elzárnák a pénzcsapot, mert mégiscsak abszurdum, hogy 240 milliárd eurót öntöttek a feneketlen kútba a két görög mentőcsomaggal, aztán nem oldódott meg semmi? Vagy azoknak, akik szerint a mostani dráma nem egy déli ország hanyatló gazdaságáról, hanem az euróövezet, sőt, az euró megmentéséről szól? És aki eurót mond, Európai Uniót is mond, hiszen a közös pénz az EU legfontosabb projektje.

A görögök vasárnap adnak valamilyen választ, de értelmezni nem is lesz olyan könnyű.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.