Győző ötvenegy éves, s máig emlékszik arra a harmincnyolc évvel ezelőtti pillanatra, amikor először került a kezébe a Derszu Uzala. Nem tudta a könyvet letenni. Egyhuzamban rohant rajta végig, majd elolvasta még egyszer, még egyszer, s azután vagy tucatszor. Derszu Uzala csodás alakja lassan életre kelt benne, pedig Győző lakótelepi fiú volt, aki addig fát legfeljebb csak az ABC előtt látott, egészen pontosan három darabot.
Szüleivel panelban lakott, méghozzá fenn a nyolcadikon, és Győző a Derszu Uzalával való találkozás után nem járt többé lifttel. Edzeni akart, készült az erdei életre. Amikor odahaza közölte, hogy az általános iskola befejezése után Mátrafüredre megy erdésztanulónak, az apja elverte rettenetesen, s azt üvöltötte neki, hogy az „én fiamból nem lesz alkoholista favágó”. Az apja azt akarta, hogy a fiából telefonszerelő legyen. Azzal érvelt, hogy a telefonszerelő úgymond „úriember”. A telefonszerelő az apja elmondása szerint „a privát kuncsaftokhoz nyakkendőben-zakóban járhat”.
De Győző a telefonszerelést Derszu Uzalához nem érezte méltónak, s elment Mátrafüredre szakmunkástanulónak. Igaz, hamar rájött, hogy az apjának igaza lehetett. Osztálytársai a kollégiumban esténként vodkát ittak, így Győző is rákapott az italra meg a cigire. Kivagyiságból rögtön Munkást szívott, úgy gondolta, erre Derszu Uzala is bólintana. Ám a mátrafüredi iskolát csak egy évig bírta, ezután az apai óhaj teljesült, Győző ugyanis átjelentkezett az ipari szakközépiskolába telefonszerelőnek. De minek? Győző emiatt a fejét veri a falba, és az apján utólag röhög. Nagyokosnak hitte magát az öreg, erre fel tessék.