Pillanatnyi elmezavar. Ezt mondták a brit konzervatívokról a kilencvenes években. Mármint, hogy csakis ennek hatása alatt buktathatták meg Thatchert, hogy a helyére ültessenek valaki sokkal tehetségtelenebbet. Ami azt illeti, vannak helyzetek, amikor a kormánypárti elmezavar iránti várakozás meredeken növekszik. Ez a február pontosan ilyen időszak volt.
Z.-nek ez a saját pillanatnyi elmezavaráról jutott eszébe. Hiszen egy elég ronda utcában didergett, és alig múlt reggel negyed nyolc. Az előtte álló épület jó évtizede szolgált a tévéműsor helyszíneként. Z. gondosan kerülte ezt az adást, amely hosszú ideje inkább volt már sokrétű viták tárgya, semmint a tájékoztatás zsinórmértéke. Most azonban kivételesen ráállt arra, hogy beszélgessen egy kis párt nagy belső harcáról. Még azt a homályosan derengő felállást is elfogadta, hogy az egyik szereplő mellett érveljen. Végül is a véleménye ez ügyben tényleg elég egyértelmű volt.
Mindenhez korán volt. A taxi túl gyorsnak bizonyult. Na de nem ácsoroghat negyedórát idekinn. Még csak nem is cigizik. Szóval előbb-utóbb mégiscsak besétált a barátságtalan portásfülkét elhagyva a főkapuig. Ha nem teszi, nem lett volna ideje megcsodálni a posztkádári lakberendezés egymásra zsúfolt csúcsdarabjait. Terebélyes bőrgarnitúrák, tömörfa étkezőbútorok, a barna szín kétségbeejtő árnyalatainak megrázóan széles skálája.