„Melyik idióta mondta, hogy el kell vinni a parkoló autókat, mert a Kövér Laci erre fog jönni?" – ezt határozottkodja a telefonba egy HÖLGY, csattanós választ adva egyben a Magyarország diktatorikus putyinizációiázólódásásos autokracionalizálódó fasizálódálódálását felhánytorgató nyugati médiák rágalomhadjáratizálódására, kis csoport közepén (középütt) intézkedik gesztikulálva, amikor bandukolok munkába a lezárt, apóról elnevezett Bem rakparton.
Nincs már tömegközlekedés sem, parkolni négy napig nem lehet, lázas készülődés folyik mindenfele, fölállítanak négy tucat sátrat tudniillik, ehhez a rettenetes infrastruktúra-facilitálási projekthez kell lezárni itt mindent (Ennyi idő alatt a kínaikat fölépítenek ezer kilométer négyesmetrót és harminc ájfóngyárat – ezért tart itt ez az ország! Egyébként: hol? Hol? Hol?), közlekedni képtelenség, merő egy dugó a környék (a város), a Margit körúton reggeltől estig dudálnak az idegbeteg magyar sofőrök, pedig tudhatnák, érezhetnénk, hogy államalapításunk nagy ünnepének előkészületileg is meg kell adni a módját; a tiszteletről nem beszélve, az egy sine qua non már szinte, már ennyiben ceteris paribus és summa summárum: igazán csekély áldozat ez a kis kényelmetlenséget azért, hogy mi, a nép méltóan ünnepelhessük meg önnön önmagunkat. Kisvártatva. Ismételten. Hagyományőrző jelleggel. Értékközpontúan. Közösségépületesen.
Egy viseletes (népviseletes) betyárszerű már odarakta a cserépköcsögökben a sokácbabot, rotyog, szemben lesz év fagylaltja (annyiszor lenne ezer forintom, ahány év fagylaltja van Magyarországon), mellett a Honvédség tortája (ha már tankja, repülője nincsen), aztán jön majd sorra a többi, igényes gasztronómiai attrakció, magyar ízek nonpluszultrázása, és hát ki ne szeretné, tegyük a gyomrunkat a szívünkre, a magyar ízéket?
