Félig üres a pohár, vagy félig tele van? Leszavazták vagy nem szavazták le a hollandok szerdán az EU–Ukrajna közötti szabadkereskedelmi és társulási megállapodást?
A népszavazásról szóló jogszabály alapján egyértelmű a válasz a kérdésre: az egyezményt elutasították, mert érvényes referendumon a választópolgárok nagy hányada nemmel szavazott. Csakhogy a majdnem 13 millió választásra jogosult polgárból alig négymillió járult az urnák elé, vagyis a túlnyomó többség otthon maradt. Miért? Vagy azért, mert nem érdekelte a népszavazásra feltett kérdés, és úgy általában az EU–ukrán kapcsolatok alakulása – ráadásul egész nap hideg szél fújt, és esett az eső –, vagy azért, mert azt remélte, hogy távolmaradásával hozzájárulhat a referendum remélt érvénytelenségéhez.
Szerencsétlenségére ez utóbbiban bízott a konzervatívok és a szociáldemokraták koalíciós kormánya is, amikor ahelyett, hogy a részvételre és az egyezmény Hollandia számára is kézzelfogható gazdasági, kereskedelmi előnyöket biztosító támogatására buzdított volna, először félvállról vette az euroszkeptikus civilek által indított népszavazási kezdeményezést, utóbb pedig meglehetősen lagymatag kampánnyal próbálta a jóváhagyás felé terelni a bizonytalan közvéleményt. Mark Rutte kabinetjének most nemcsak a referendum jogi következményeivel kell megbirkóznia az EU soros elnöki székében, hanem a hazai pályán elszenvedett súlyos politikai vereség következményeit is kezelnie kell alig egy évvel a parlamenti választások előtt.
