Lemegy a nyaralótulajdonos a Balatonra, a hosszú tél után először, hogy szemlét tartson a birtokon. A „birtok” egy kiskert, rajta a nagyszülők építette kis faház, nem túl komfortos, de jól jön a család apraja-nagyjának, ha kitör a nyári szünet. A gyerekek szeretik, ismerik az utca összes kutyáját-macskáját, összehaverkodtak a többi utcabeli nyaralógyerekkel, megy a bandázás minden nyáron.
Megérkezik nyaraló apuka szombat délben (pénteken még este tízig ült az irodában), és félnapos autózás után szemlét tart a kertben. Nagyot sóhajt: a korlátra felfuttatott vadszőlő leszakadva, a kerítés mellett két tuja kiszáradt, a kerti csap letörve. Félméteres fű, azonnal le kellene nyírni. Nyaraló anyuka körbejár a házban: minden tele pókhálóval, az ablakok légypiszkosak, a bútorokon vastagon áll a por. Nosza elő az özönvíz előtti porszívót, persze nincs benne porzsák, de nincs ablakmosó, mosogatószivacs, kádtisztító, fűnyíróba való benzin sem, a partvis nyele levált, a szemétlapát pedig eltűnt valahol a kacatok között. Elő a cédulát és a tollat, nyaraló anyuka már tapasztalatból tudja, ilyenkor az első út a közeli bevásárlóközpontba vezet. Ahol mindez gyorsan, kulturált körülmények között beszerezhető, és persze a mai vacsora, a holnapi reggeli is, aztán lehet lángost ebédelni a strandon, ha egyáltalán kinyitnak a bódék ilyenkor, szezon előtt.
Nyaraló apuka és nyaraló anyuka már többször hálát adott az égnek, hogy már nem kell mindent lecipelni Pestről, mint húsz évvel ezelőtt a szüleiknek, amikor a kispolszkit degeszre tömték paprikával, paradicsommal, krumplival és hagymával, mert a nyaralóhelyi kis közért csak délig volt nyitva, és hosszú sor kígyózott előtte egész délelőtt. Mire bejutottak, már csak pár száraz zsömle árválkodott a polcokon, zöldség egy darab sem. A kispolszki néha úgy nézett ki, mint egy szállítmányozási vállalat: a tetejére gurtnizták az ásókat, lapátokat, talicskát, gereblyét, kimustrált hűtőszekrényt, gyerekheverőt, merthogy a kis balatoni faluban akkoriban az égvilágon semmit nem lehetett kapni.
