A téglagyári táborban a legyengült járásképteleneket és a betegeket vonatra rakták. Később mint fölösleges terhet visszatolatták őket a rechnitzi (rohonci) vasútállomásra. Köztük apámat és ikertestvérét is. Innét az útközben meghaltakkal együtt a 180-200 emberi roncsot Batthyány Margitnak a város közelében lévő majorságába, egy kereszt alakú pajtába szállították. Ez 1945 nagyszombatján, március 24-én történt. Húsvét tiszteletére Batthyányné, Thyssen-Bornemisza Margit grófnő mulatságot rendezett városi kastélyában a rohonci notabilitásoknak, Volkssturm-tagoknak, SS-eknek. A mulatság fénypontjaként e díszes társaság egy része az alkoholtól feltüzelve és felbátorodva elment a pajtához egy kicsit gyilkolgatni; jót szórakozva agyonlőtték, agyonverték a foglyokat. Másnap a kastély pincéjében elhelyezett másik magyar munkaszolgálatos csoporttal összeszedették a sírok körül még fellelhető véres ruhadarabokat, eldobott iratokat, és a sírok fölött elegyengették a földet. Egyikük túlélte és leírta e takarítás történetét. Mindebben nem volt semmi különleges. Akkor mindennapi rutin volt az emberirtás. Ez is csak egy lett volna a sok ezer közül, ha a rohonciak nem tagadják el a sírok helyeit. Volt per is 1946-ban, amikor a helyszínen két tanú által készített helyszínrajzokon pontosan feltüntették a sírok helyeit. A tárgyalás előtt, úgy hírlik, két terhelő tanút „ismeretlenek” megöltek, egynek a házát felgyújtották. Nincsenek holttestek, nincsenek tanúk. Nem ítéltek el senkit a csipetnyi kisváros egymást jól ismerő lakói közül. A gyilkosok a grófnővel együtt egy idő után visszatértek, és háborítatlanul éltek Rohoncon még évtizedekig. A tárgyalás iratanyagát a helyszínrajzokkal együtt eltüntették 68 évre, egészen 2013-ig.
A sírokat anyám 1946-tól kerestette. Kötegnyi levelet hagyott rám. Mindenki hallgatott, mint a sír. Amikor végre kimehettünk a hetvenes évek vége felé, a helyszínen kérdezősködtünk. Sem előtte, sem utána nem találkoztam olyan gyűlölködő pillantásokkal, mint amilyeneket a megkérdezett, fejüket rázó idősebbek lövelltek felénk. A sírok máig sem kerültek elő, pedig Heinz Fischer osztrák államfő 2012-ben, a rohonci Szabadtéri Múzeum avatásán megígérte nekünk is, hogy addig nem nyugszik, amíg a sírokat nem találják meg. 2013-ban keresgették is egy kicsit, de nem ott, ahol a helyszínrajz szerint lenniük kellene, és nem is a legalkalmasabb módszerekkel.
Jelinek a kilencvenes években erről a 180-200 ember levadászásával fénypontjára jutó vérfagyasztó éjszakai orgiáról írt csodálatos és sokat vitatott drámát, melyet a Tesla Teátrum megdöbbentő erővel, lenyűgöző rendezésben, kiváló színészi játékkal, gyönyörű fordításban adott elő. A Népszabadság is írt korábban a darab két magyarországi bemutatójáról. Fáj, hogy a Tesla színházbeli előadásról nem olvashattam lapjukban.
A szerző orvos
