galéria megtekintése

Hogyan? Tovább!

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 10. számában
jelent meg.

Fábry Béla

Tudtuk, hogy lejtős a pálya. Tudtuk, hogy kisebbfajta csodára lett volna szükség a győzelemhez. Azt is tudjuk, hogy a bennünket körülvevő világ – a természet, a társadalom – törvényszerű öszszefüggések szerint alakul, mégis csodavárók módjára reménykedtünk. Az nem lehet – gondoltuk –, hogy az emberek szeme láttára lopnak elmindenkitől mindent, és az emberek a tolvajoknak mondják, folytassátok. Voltak, akik figyelmeztettek. Nem lehet egy csalásra épülő választási rendszerben részt venni, mert ez igazolja a csalókat. Meg kellett próbálni. Nem sikerült. Demokrata ilyenkor fogcsikorgatva azt mondja, rendben, a nyertesek mutassák meg, mit tudnak, azok pedig, akik a csalókat szavazataikkal helyzetbe hozták, kapják meg azt, amit a csalók ígértek nekik.

Marabu rajza

Itt kezdődik a baj. Mert a győztesek azt ígérték, folytatják, és ha ott folytatják, ahol abbahagyták, abból az emberek döntő többségének sem rövid távon, sem hosszú távon semmi jó nem jön ki. Növekedni fog lemaradásunk a világ élvonalától, egyre lejjebb csúszunk a gazdasági mutatók összehasonlító rangsoraiban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csökken a gazdaság teljesítőképessége, egyre több ember életszínvonala csökken jól érzékelhető módon, egyre több ember életminősége romlik, nő a tényleges munkanélküliség, növekedni fog a szegénység, benne különösen fájdalmasan a gyerekszegénység (!), növekedni fog a megélhetési és politikai okok miatt emigrálók száma. A politikai hívők még nem tudják, hogy ők is a csalás áldozatai. A választási csaláséi is, a négyéves szemfényvesztéséi is. A valóság manipulatív meghamisításának árát ők is meg fogják fizetni. Mert ára van mindennek. Az orbán-cipollai átverésnek is.

 

Akkor most hogyan tovább?

Nem adhatjuk fel. Amíg erővel –erőforrásokkal – bírjuk, a diktatúrákat idéző „köznevelés” szigorú szakmai kritikáját minden esetben, minden alkalommal meg kell fogalmazni. Ki mondja meg a laikusoknak, gyerekét szerető, neki boldog gyermekkort és felnőttkori boldogulást akaró szülőnek, hogy ami az óvodákban, iskolákban, a felsőoktatásban van, aminek a folytatása felsejlik, abból sem boldog gyerekkor nem lesz, sem boldogulás a felnőttkorban, ha nem azok a szakemberek, akik ismerik a tegnapelőtt, a tegnap és a ma oktatásának világát, akik a fejlődés nemzetközi tendenciáit elemezve a jövő körvonalait is látják? A napi munkában becsülettel helytálló pedagógusok ezreinek ki mondja meg, hogy a rutinon túl mivel – új nevelési rendszerelemekkel, megoldásokkal, módszerekkel, eszközökkel – lehet gazdagítani a személyiségfejlesztés, a tanítás-tanulás folyamatának eszközrendszerét? Ki fog rámutatni a parasztvakításra, ki fogja a híg szellemi löttyre kimondani, hogy az mákony, ki fog az átverés igazolására mondott hablatyra rámutatni, hogy az hazugság?

Folytatni kell a humanista-demokratikus nevelési alternatívák bemutatását is. A nevelés-oktatás világa is színes, és az egyenruha-hatalom szürke mellett ott vannak azok a nagyszerű kezdeményezések – történelmi gyökerűek és a modern világ megoldásai –, amelyek a különböző gyerekeknek a felnőttkori boldoguláshoz vezető különböző utakat mutatják.

Nem lehet feladni a nehéz sorsú gyerekekért folytatott küzdelmet sem. Az egyre kontúrosabban formálódó oktatási – „köznevelési”, felsőoktatási – rendszer a társadalom perifériáján élő gyerekeknek nem biztosítja a társadalmi felemelkedés lehetőségét, még a szociális biztonsághoz szükséges tudást sem. Az látszik, hogy a hatalom lemond a gyermekek egy csoportjáról. Ez lelkiismeretes pedagógus, jóérzésű ember számára elfogadhatatlan. A hatalom tehetne ezekért a gyermekekért, de nem tesz. Sőt, bizonyos társadalmi csoportnak – a felső középosztálynak – kedvezve erősíti, konzerválja a hátrányos helyzetűek hátrányait, azokat a viszonyokat, melyek kasztrendszerként merevítik a társadalmi különbségeket. A hatalom fura urai nem tudják – pedig tudhatnák –, hogy ezzel az igazságtalansággal nemcsak a gyermekkorosztályok, a társadalom harmadát ítélik szellemi és fizikai nyomorúságra, hanem akaratukon kívül a kedvezményezett elitet is lehetetlen, az ő életminőségüket is veszélyeztető helyzetbe hozzák. A műveltségi, a jövedelmi, életszínvonalbeli olló kinyílása már középtávon is elviselhetetlenné teszi a mindennapokat mindenkinek. Ki mutassa be e rendszer igazságtalanságát, ki küzdjön lehetséges megoldások, jó gyakorlatok felmutatásával, ha nem a humanista-demokratikus nevelés elkötelezett hívei, képviselői?

Hogyan? Tovább! Az április 6-i választás eredménye alapján várható folytatás szerint a XXI. század második évtizedében a magyar oktatási rendszer végérvényesen szakít az eötvösi tradícióval. Az oktatás nem a gazdaság és a társadalom, ezen belül, ennek részeként az emberek boldogulását szolgálja, hanem a politika szolgálólányaként a diktatórikus hatalmat. A görög drámák történelmi időket kiálló dramaturgiai törvényei alapján mondhatjuk, hogy a jó, az igazság, az ezt megszemélyesítő hős végül győzedelmeskedik. Nem csak úgy, valahogy megtörténik a rossz, a hamis, a csalót megszemélyesítő figura bukása. Emberek kellenek ehhez, akik küzdenek a „legnemesbekért”.

Folytatni kell. Tovább.

* A szerző pedagógus.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.