A háztartások alapvetően vagyoni kedvezményben és kisebb részben elkölthető/folyó jövedelemben részesülnek. Az ezermilliárd forint legnagyobb része a hiteladósok tőketartozását csökkenti, ami nettó vagyoni helyzetük azonos mértékű javulását jelenti. A kisebb tőketartozás – kiegészülve a kamatláb mérséklésének hatásaival – törlesztési terheiket mérsékli. Az ezáltal felszabaduló forrás, valamint a lezárt hitelek utáni készpénzes jóvátétel együttes összege az azonnal rendelkezésre álló jövedelmet gyarapítja. Ez az első évben valószínűleg 250-270 milliárd forint körüli összeget jelent.
A pozitív vagyonváltozás önmagában ösztönzi a fogyasztási kiadásokat. Ez a hatás Magyarországon gyenge, és most is aligha lehet arra számítani, hogy egy háztartás azért kezd majd bátrabban költekezni, mert eladósodottsága mérséklődött.
A 250-270 milliárd forintnyi rendelkezésre álló többletjövedelem kevesebb, mint a GDP 0,8 százaléka. Ez a pótlólagos GDP-növekedés technikai maximuma, ami akkor következne be, ha a keletkező többletjövedelmet teljes egészében elköltenék. A tényleges hatáshoz figyelembe kell venni, hogy a már lezárt hitelekkel rendelkező, feltehetőleg tehetősebb háztartások a visszatérítés nagyobb részét megtakaríthatják. A törlesztőrészletek csökkenése nyomán felszabaduló források egy részét is minden bizonnyal megtakarítják. Jelenleg a devizaalapú hitelek közel ötöde után több mint három hónapja nem törlesztenek az adósok. Az okok sokfélék, a döntő tényező minden bizonnyal a jövedelem elégtelen szintje. Egyes esetekben még a lecsökkent törlesztőrészlet is megfizethetetlenül magas maradhat. Az ilyen helyzetben lévő háztartások fogyasztási kiadásain a könnyítések nem változtatnak. Más esetekben a lecsökkent fizetési kötelezettség mellett a meglévő jövedelem lehetővé teszi a korábban felfüggesztett és kényszerből, a túlélés érdekében fogyasztásra fordított törlesztések újraindítását. Ez paradox módon a fogyasztási kiadások csökkenésével jár. Egyes háztartások adósságaik eltörlésére spekulálva állították le törlesztéseiket. Most viszont arra számíthatnak, hogy a könnyítések után mind az állam, mind a bankok nagyobb szigorral lépnek fel a nem fizető adósokkal szemben. Ez a fenyegetettség a fizetés újraindítására ösztönözheti őket. Ők is kevesebbet fognak fogyasztani, mint a törlesztésmegtagadás idején tették.
Ezen tényezők együttes hatására a jövedelem-újraelosztás nyerteseinek többletkereslete 0,1-0,2 százalékkal emelheti meg a GDP növekedési ütemét. A mérleg másik serpenyőjében a vesztesek válaszlépéseinek negatív következményei állnak.
A törlesztőrészletek csökkenéséből származó jövőbeli bevételkiesések és az elszámoltatással összefüggő azonnali pénzkiadások jelenbeli elszámolása – az egyébként várható nulla körüli eredmény mellett – nagyságrendileg ezermilliárdos veszteséget okoz a bankok számára. A pénzügyi, biztosítási tevékenység a GDP 4-5 százalékát adja. A szektor bruttó hozzáadott értékének tízszázalékos mérséklődése a GDP-t 0,4-0,5 százalékkal csökkenti. Márpedig ilyen mértékű veszteség után aligha volna meglepő, ha a tulajdonosok a tevékenység érdemi visszavágása mellett döntenének. A pénzügyi közvetítő tevékenység leépülésének a legnagyobb veszélyét a vállalati hitelezés visszaesésének folytatódása jelenti. Egy közelmúltbeli tapasztalat rendelkezésre áll a várható folyamatok megítéléséhez. A 2011. évi végtörlesztés 260 milliárd forint veszteséget okozott a bankoknak. A következő évben tíz százalékkal mérséklődött a vállalatihitel-állomány. Most három-négyszer ekkora lesz a veszteség. A negatív hitelezési trend fenntartása mellett a fiókhálózat ritkítására, létszámcsökkentésre és a betéti kamatok visszafogására fognak kényszerülni a bankok. Ez mindenkinek rossz. Egy százalékpontnyi kamatcsökkenés több mint hatvanmilliárd forint bevételkiesést okoz a háztartásoknak. A bankelszámoltatás a háztartások egyik csoportját (devizaadósok) kedvezően, másikat (a betételhelyezők) kedvezőtlenül érinti, az összesített hatás pedig kisebb, mint a nyertesek többletjövedelme.
Pontos mennyiségi becslés nélkül is kijelenthető, hogy a jövedelem-újraelosztás veszteseinek oldalán jelentkező negatív GDP-hatás nem tizedekben, hanem százalékpontokban mérhető. Az elszámoltatásnak ez a növekedésromboló hatása akkor is fennáll, ha a támogató külső környezet, az erőltetett EU-forráslehívás miatti pillanatnyilag élénkülő beruházások, szerencsés mezőgazdasági év stb. a negatív hatásokat éppen túlkompenzálják.
A gazdaságpolitikai önkény nem csak a bankok tulajdonosainak okoz károkat. Beruházások maradnak el, lassul az innováció. Az elszámoltatás azt üzeni, hogy a megtermelt jövedelem bárkitől, bármikor mások javára átcsoportosítható.
A bankelszámoltatás sem összességében, sem az egyes szereplők szintjén nem számol a bankok teherbíró képességével. Az ezermilliárdos veszteség az ágazatba befektetett tőke egyharmada, miközben egyes bankoknál a biztonsági minimum alá süllyed a tőke szintje. Az ország számára komoly stabilitási kockázatot és kiszolgáltatottságot jelent, ha a külföldi tulajdonosok belátására van bízva, hogy pótolják-e a magyarországi leányvállalataik biztonságos működéséhez hiányzó tőkét. A hazai kis- és nagytulajdonosok esetében nem elsősorban a szándék, hanem a képesség a kérdés. Ha nem pótolnák az elveszett tőkét, bankbezárások, bankcsődök következhetnek. A kormány láthatóan arra bazíroz, hogy a tulajdonosok nem cselekszenek önérdekeik ellen, és nem fogják veszni hagyni magyarországi befektetéseiket. Ez felelőtlenség és cinizmus. Vajon mi történne, ha a külföldi bankok tulajdonosai úgy döntenének, hogy a tőkét az éppen még szükséges mértékben pótolják, de magyar állampapírok helyett mostantól csak külföldieket vásárolnak, a forrásokat magyarországi leányvállalataik helyett más térségi országokban lévő bankjaik felé csoportosítják át, a magyarországi vállalati üzletágat leépítik, magyar vállalatok helyett magyar földről esetleg külföldieket finanszíroznak?
A gazdaságpolitikai önkény nem csak a bankok tulajdonosainak okoz károkat. Beruházások maradnak el, lassul az innováció, mert a vállalkozók nemcsak azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy lesz-e és milyen áron lesz finanszírozás, hanem azt is, hogy lesz-e bank. Az elszámoltatás azt üzeni, hogy a megtermelt jövedelem bárkitől, bármikor mások javára átcsoportosítható. Negyven évvel ezelőtt a gebinesek és gmk-k felélték a képződő jövedelmet, mert tilos volt a tőkefelhalmozás. Most a tőkefelhalmozás különleges politikai kockázatai miatt a vállalkozó szellem elkorcsosulásának veszélyével nézünk szembe. A háztartások pedig nem bízhatnak a hosszú távú öngondoskodás lehetőségében, vagy az éppen érvényes állami nyugdíjígérvényekben. Bármi, bármikor megtörténhet.
A devizahiteles mentőcsomag súlyos makrogazdasági és rendszerműködési következményekkel fenyeget. Egyesek nyernek, a társadalom összessége azonban biztosan veszít ezen a programon. A folyamatot látszólag a devizaalapú hiteleken kárt szenvedett háztartásoknak nyújtott igazságszolgáltatás vezérli. A valóságban a bajba került háztartások a paravánszerepet játsszák, az ezermilliárdos jövedelemátrendezés valóságos célja a tulajdoni pozíciók újraosztása. A makrogazdasági következmények nem számítanak. A kormány (vélelmezhető) mögöttes szándéka az, hogy a Bayerische Landesbankhoz hasonlóan újabb külföldi tulajdonosok tegyenek eladási ajánlatot a magyar állam számára. Olyan modell körvonalazódik, ahol a sarki fűszerbolt magánkézben lesz, viszont a leglényegesebb gazdasági, hitelezési (erőforrás-allokációs) döntések egy állami elosztóközpontban születnek. Ezt a modellt már ismerjük. Ez az erőforrások ésszerűtlen felhasználásának és a gazdasági leszakadásnak a modellje.
* A szerző a Budapesti Gazdasági Főiskola tudományos főmunkatársa, a monetáris tanács volt
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
