galéria megtekintése

Hitelteher

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 03. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A devizahiteleknek már rég nincs jó megoldásuk. Tökéletes semmiképpen. Csak az a kérdés, kinek és mennyire rossz. Egy évtizede cipeli a hátán a magyar gazdaság, a hitelfelvevők és a bankok a devizaalapú hitelek súlyos terhét. Amelyet a történet elején minden érintett örömmel vett a hátára.

Az akkori kormány örült, hogy az államilag támogatott helyett lett más, még olcsóbb hitel, a bankok szélsebesen növekedhettek forintbetét nélkül is, a kölcsönfelvevők pedig elhitték, hogy igenis van kockázat nélküli olcsó hitel.

Tündérmese volt, és amióta felébredtünk belőle, egy kormánynak sem volt elég mersze ahhoz, hogy bátor és nyilvánvalóan fájdalmas lépéssel minél hamarabb és minél teljeskörűbben eltüntesse ezt a daganatot az ország testéről.

 

Részmegoldásról részmegoldásra ugráltak, miközben az árfolyamhelyzet csak rosszabb és rosszabb lett.

Az Orbán-kormány közvetlenül hatalma visszaszerzése után volt abban a helyzetben, hogy ezt a problémát még viszonylag időben megoldja. Akkor azonban egyszerűen nem ismerte fel a probléma súlyosságát, vagy nem volt meg hozzá a bátorsága (ahogyan a szocialista kormányoknak sem), a bankoktól elszedett pénzt pedig másra költötte.

Mindig tett valamit, de sohasem eleget, a múló idő pedig büntetett. A meglépett és meg nem lépett intézkedések ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy ne bukjon bele a devizahitelhegyekbe, de ahhoz kevésnek bizonyultak, hogy lebontsa azokat.

Jó megoldás már rég nincs, csak sok rossz. Most azok közül választott egyet a kormány. Aligha az utolsót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.