Széchenyi munkássága nyomán Magyarországon sem kérdés, hogy a hitel és a hitelesség közül melyik volt előbb, és melyik a fontosabb. A tényleges hitelben testet öltő pénz akkor töltheti be funkcióját, ha a gazdaság szereplői bíznak egymásban és a kimondott szóban. Nincs az az illiberális csodagazdaság, amely huzamosabb időn át büntetlenül megsértheti ezt a szabályt.
Nem kivétel Magyarország és az Orbán-kormány sem. A miniszterelnöknek ma láthatóan meggyőződése, hogy a piac pusztán erőből, lovaglóostorral irányítható, hogy kellően kreatív kommunikációs fogásokkal és agresszivitással a gazdasági élet szereplőinek torkán mindent le lehet nyomni. A látszat mellette szól. Rövid távon sikeresebbnek tűnik az, aki cinkelt lapokkal játszik. Ez az igazán veszélyes ebben a mentalitásban.
Orbán Viktor különösebb gond nélkül rúgja fel kéthavonta a bankoknak tett ígéreteit és csapolja meg a pénzügyi szektort, miközben a törzsszavazók nem győztek álmélkodni a népmesei ravaszságon. A kormány ugyanilyen játszi könnyedséggel rendez át, adóztat agyon egész iparágakat. Most éppen a nagy nemzetközi áruházláncokat teszi veszteségessé – vélhetőleg egy újabb kiszorításos piacszerzés előtt egyengetve ezzel az utat.
