Éjszakánként hármasban vagyunk a hitvesi hálószobában. Ott van a polcon Hillary Clinton 2008-as elnökválasztási plakátja is, amelyet hazaköltözésünkkor hitvesem pakolt be: jó lesz még valamire. Azon a tavaszon külföldi létére is megkönnyezte, amikor a szenátor asszony a vereségét elismerve besorolt Barack Obama mögé. Ha hozzá hasonlóan az amerikai nők is érzelmi kérdést csinálnak abból, hogy ne mindig férfiak irányítsák az országot, senki sem állíthatja meg az egykori first ladyt.
Persze nyolc évvel ezelőtt is így álltak a dolgok, aztán a surranópályán beelőzött a bülbülszavú Obama. Most viszont azzal, hogy Joe Biden alelnök bejelentette távolmaradását, a Demokrata Pártban gyakorlatilag már az előválasztás kezdete előtt eldőlt a jelölés. Ez óriási előny, ami általában csak a hivatalban levő elnöknek adatik meg: nem kell bíbelődnie a saját oldaláról érkező vetélytársakkal, erkölcsi tőkéjét és kampánykasszáját tartogathatja az igazi csatára.
Clinton másik nagy előnye, hogy jövőre minden korábbinál magasabb lesz az etnikai vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó, illetve az egyetemet végzett választók aránya, ami eleve a liberális jelöltet segíti. Az afro-amerikaiak legutóbb 95-96 százalékos arányban szavaztak balra, és bár a spanyol ajkúak és az ázsiai származásúak között nem ennyire kiegyensúlyozatlan a helyzet, az ő többségük is a Demokrata Párt felé húz. Obama három éve 3,85 százalékos különbséggel előzte meg Romney-t. A jövőre jósolt demográfiai erőviszonyok mellett a győzelem 5,4 százalékos lenne.