Mindezek után nem értem, miért kell mesterségesen, adminisztratív eszközökkel – sőt az MLSZ anyagi támogatásával – hígítani, gyengébb erőnlétű játékosokkal feltölteni a hazai bajnokságot, amelyben a csapatok amúgy is csak eljátszadoznak egymással.
A mottóm az: mindig van egyetlen igazi ok, ami a probléma eredője. Tudomásul kell venni, hogy a labdarúgás fizikai sport. Márpedig hosszú évek óta csak azt hallani: a magyar játékosok fizikai állapota kritikán aluli állapotban van. Ismerik, ugye, a mondást: olyan fáradt vagyok, hogy alig látok. A fáradt játékosnak romlik a mozgáskoordinációja, kihagy a figyelme, csökken a reakcióideje, romlik a rajtsebessége és a párharcokat rendre elveszíti. Ennek megfelelő eredményeket mért a Double Pass nevű belga cég is, amely átvilágította a magyar utánpótlás-nevelést meghatározó akadémiák munkáját. A hazánkban dolgozó külföldi edzők is ugyanerre a megállapításra jutottak.
Dárdai Pál is hangsúlyozta: fizikai erőnlét nélkül nincs labdarúgás, a gyorsaság és állóképesség az elsődleges. A mérkőzéseken a párharcokat csak a gyorsabb és jobb kondícióban lévő játékos tudja megnyerni, s az a csapat, amely több párharcot nyer, győz. (Egy mérkőzésen általában 180 párharc van.) Nem véletlen, hogy Dárdai a selejtezők során a védekezést szervezte meg, mert azt vallja: „Ha egy csapat visszahúzódik kapuja elé és a 16-os környékén védekezik, nem fárad el annyira, csak koncentrálnia kell."
Az Eb-selejtezők idején Storck is azt nyilatkozta, hogy a mérkőzések végére „mindig elfogy az erőnk, nem a balsors, hanem az erőnléti hiányosságaink miatt kapjuk a végén a gólokat". Igaza van, a statisztika is azt mutatja, hogy a gólok 65 százaléka az első félidő utolsó tíz és a második félidő utolsó tizenöt percében születik.
A magyar–norvég pótselejtező kapcsán a szövetségi kapitány meglepetést keltett: lecserélte segítőit, majd fizikálisan tesztelte a hazai játékosokat. A szakemberek, a sajtó, a szurkolók kétkedve fogadták e döntéseket, pedig azok – véleményem szerint – teljesen racionálisak voltak. A kapitány a mérkőzéseket megelőző edzőtáborban felmérte a játékosok fizikai állapotát, gyorsaságát; ez tejsav- és pulzusméréssel párosult. A teszt nyomán döntött az összeállításról, így fértek be a kezdőcsapatba a fizikailag jobb játékosok, ideértve Kleinheisler Lászlót is.
Talán emlékeznek még, hogy a hazai találkozón Priskin Tamás vagy Lovrencsics Gergő milyen simán lefutotta a norvég védőket és nyerte meg a párharcokat. A szövetségi kapitány elmondta: „Van, aki először vett részt ilyen teszten... Németországban már tíz éve ismerik és alkalmazzák ezt." A Bundesligában évente hatszor is felmérik – egységes teszttel – a játékosokat, és nemcsak az első, hanem még a harmadik osztályban is. Nálunk is van bizonyos felmérés, ám minden hazai klubnál más és más, összehasonlításra alkalmatlan a teszt, hiszen – amint azt a Double Pass is leszögezte – nem egységes edzői alapelvek szerint működik, nem ellenőrizhető és nem kérhető számon.
Több éve foglalkozom a labdarúgás kiválasztási rendszerével. Megannyi anyagot bocsátottam a fizikai erőnléttel és a kiválasztással kapcsolatban az MLSZ rendelkezésére, s ahol csak lehetett, igyekeztem ezeket közreadni. Dunai Antal szakvezető az 1996-os olimpia előtt az általam elkészített fizikai felmérési rend alapján alakította ki (remekül) a keretet. Ő is úgy gondolta, hogy a fizikai felmérésben részt vevő 128 játékos közül azoknak ad lehetőséget, akik fizikálisan, mentálisan és keringésileg a legjobbak. Az olimpiai kvalifikáció alapján Európából öt csapat juthatott el Atlantába – nem huszonnégy, mint most az Eb-re –, és ezek között ott volt a magyar csapat. (Persze tudom, hogy a futballban a vb, az Eb, illetve az olimpiai torna jelentősége között hatalmas különbség van az előbbiek javára.)
Labdarúgó-stratégiai megjegyzéseimet már 2011-ben az MLSZ rendelkezésére bocsátottam, azokat Csányi Sándor elnök is megkapta. Javaslatomat elolvasgatták, majd az utánpótlás-neveléssel foglalkozó bizottság levélben tájékoztatott, hogy elképzeléseim nagy része már megvalósult. Ez azonban nincs így!
Lépéseket tettem azért is, hogy az utánpótlás-nevelés érdekében az iskolákba vezessenek be egységes fizikai tesztet (30 méter gyorsasági, 3000 méter állóképességi futás). Az MLSZ nem volt ebben partner, helyette a Magyar Diákszövetséggel kötött megállapodást egy olyan teszt bevezetésére, amely semmire sem jó. Amikor ezt szóvá tettem, az Emmi oktatásért felelős államtitkársága kijelentette, hogy nem ért a sporthoz, a kormány bízta meg az MDSZ-t a problémák megoldásával, ezért azt a diákszövetségi koncepció alapján végrehajtják.
A terv elfogadása előtt sem a MOB-ot, sem más sportszervezeteket nem vontak be a döntés előkészítésébe. Az MLSZ-t sem. Pedig a sporttörvény értelmében az utánpótlás-nevelésért az olimpiai bizottság felel. Azon lehet vitatkozni, hogy helyes-e ez a rendelkezés, de ha a MOB sem végzi a feladatát és vele az MLSZ sem tartja szükségesnek az együttműködést – még az olimpiai kvalifikáció vonatkozásában sem –, akkor nagyon komoly a baj. Ezek után milyen jövőre számíthatunk a labdarúgásutánpótlás-nevelés területén?
Azt javaslom, tisztelt MLSZ, hogy vegyék elő azt a 2011-es dolgozatot, és önkritikusan ismerjék el, hogy a szakmai tevékenységgel összefüggő döntések rosszak voltak, az eredmények elmaradtak, a szövetségi stratégia megbukott.
S be kellene vallani végre: a legnagyobb problémák egyike a belterjesség. Harminc éve ugyanabból a körből kerülnek elő azok az „ügyeletes", az érdemi munkát valójában nem ismerő edzők, szakemberek, akik előkészítik és/vagy véleményezik az MLSZ szakmai döntéseit. Ám az elnökségben ülők nagy részének nem erőssége a szakmaiság, döntő hányaduk még kérdezni sem tud, és csak arra alkalmas, hogy megteremtse a többséget a szavazások alkalmával. Közben az utánpótlás-neveléssel változatlanul azok az edzők foglalkoznak, akik az utóbbi évtizedekben – senki által nem vitatottan – rossz képzésben vettek részt.
Tényleg át kellene gondolni az egész utánpótlás-nevelést. Olyan átfogó, más szemléletű programra volna szükség, amely valóban azt szolgálná, hogy a magyar futball elmozduljon a mélypontról. Ha nem így történik, akkor – Eb-részvétel ide vagy oda – továbbra is helyben maradunk és labdarúgásunk nem teljesíti azt, amit már sokan várnak tőle. A szemlélet megváltoztatásában, sőt magában a munkában is szívesen részt vennék. Csak – velem vagy nélkülem – kezdődne már el!
