Hazája-e Magyarország a cigánynak, akit a kopasz bakancsosok időnként megfélemlítenek, az iskolában szegregálnak, a munkahelyekre csak a legvégső esetben veszik fel, de a legkisebb szabálysértésért is kegyetlenül megbüntetik? A zsidónak, aki ellen egy percre sem szűnik meg az antiszemita propaganda, eltagadják hozzájárulását az ország modernizálódásához, felemelkedéséhez, és elhallgatják sérelmeit? A bevándorlónak, akire már a bőrszíne miatt is gyanakodva néznek? Hazája-e a rokkantnyugdíjasnak, akit fél lábúan is arra kényszerítenek, hogy időről időre igazoltassa a munkaképtelenségét? És hazája-e Magyarország a határon túl élő magyarnak, akit Budapestről próbálnak meg a másik magyar ellen uszítani, ha nem autonómiát akar, hanem boldogulást és beilleszkedést?
Sorolhatnánk még sokáig a kérdéseket, de a valószínű válasz az, hogy nem, ezeknek az embereknek Magyarország nem a hazájuk, nem védi meg őket. Kitől kellene megvédeni? Nem az idegen országoktól, hiszen senki sem támad bennünket. A saját kormányától kellene megvédenie. De nincs olyan eszköz a kezében, amivel a jogait védhetné. Illetve ami van (pl. a strasbourgi bíróság), az a saját országán kívül van. Amikor a nemzeti szuverenitásról papolnak, akkor valójában a saját uraink szuverenitásáról van szó, amit ellenünk, a saját népük ellen gyakorolnak. Az Európai Unió próbál bennünket segíteni, de mi nem hagyjuk, továbbra is a kormányunknak akarunk kiszolgáltatottak maradni.
A politikusok igen gyakran lehazaárulózzák egymást. De ki árulja el a hazát? Aki külföldön támogatást akar szerezni a hazai szegényeknek, jogfosztottaknak? A mai viszonyokra sokkal jobban illene a Habsburg-időkben használatos "felségárulás" kifejezés. Akkor a császárral való szembenállásra használták. Vajon nem most is erről van szó? A haza az ország urait jelenti, akik ellenük tesznek, azokat minősítik hazaárulónak. Az ország urai alatt pedig egyre inkább egyetlen ember, a jelenlegi "örökös" miniszterelnök tekintendő, egy személyben. Övé a hatalom és a dicsőség, és a legnagyobb hazafiak is ki vannak szolgáltatva neki, az ötleteinek, elfojtott gyerekkori vágyainak, az akkori megaláztatásait akarja kompenzálni egy ország (sőt mostanában már talán egy egész kontinens) fölötti utalom megszerzésével.
De tegyük fel azt a kérdést is, hogy szükségünk van-e egyáltalán hazára. Miben segíti az egyszerű polgárt a haza, amit nem kap meg a családtól, a jó szomszédoktól, barátoktól, munkatársaktól? Kétségtelen, hogy a magyarországi magyar bátran beszélhet magyarul. De a külföldiekkel már valószínűleg angolul, esetlen németül beszélhet csak, és alapvető érdeke, hogy a velük (üzleti partnerekkel, turistákkal, külföldi származású munkatársakkal) szót tudjon érteni. Nagyon előnyös, ha a kábeltévén vagy az Interneten az idegen nyelvű hírekről, véleményekről is tájékozódhatunk. A magyar nyelv kizárólagos ismerete nemcsak előny, hanem hátrány is lehet. Emlékszünk arra a botrányra, amikor egy önkormányzatban a Romániából betelepült magyar (és kétségkívül hazafias érzelmű) képviselők egymás között románul beszéltek, hogy ne érthesse az ellenzék. A nemzet ezek szerint nem a nyelvében él, a nyelv csak egy eszköz, hogy a céljainkat elérhessük.
Nézzük, mi van a városainkban! Egy pillanatra nem figyelünk oda, valaki már ellopta a csomagunkat. Randalírozó suhancok megtámadnak. Futballhuligánok szétvernek egy metrószerelvényt, miközben rasszista szlogeneket skandálnak: Megvéd-e ezektől a haza? Nem véd meg. Az a rendőr véd meg, aki személy szerint lehet, hogy cigány.
Javaslom, hogy ha a hazafiság és a nemzet nevében akarnak valamire rávenni, mindig vizsgáljuk meg, hogy kinek az érdekét szolgálja. Ne jó hazafiak legyünk, hanem jó emberek, jó szomszédok, barátok! Azok mellé álljunk, akik nem okoznak kárt nekünk, hanem ellenkezőleg, tevékenységükkel, gondolataikkal vagy puszta létükkel is gazdagítanak bennünket! Hazátlanul is élhetünk - jó emberek között, egymást támogatva. Ha van egyáltalán haza, akkor ez az.
A szerző nyugalmazott könyvtáros.
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
