galéria megtekintése

Határon

8 komment

A szerk.

Ismerik azt a viccet, amely úgy kezdődik, hogy az Európai Unió sétált az erdőben, és szembejött vele a valóság?

Könnyen lehet, hogy hamarosan hallhatják majd. Mert mind többször láthatjuk, hogy a korábban Orbán Viktort elvi alapon bíráló uniós politikusok szépen karikírozzák magukat, ha találkoznak a menekültválsággal.

Az osztrák külügyminiszter már a kerítéseket dicséri, a szlovén miniszterelnök nem zárja ki a határzár felhúzását, Angela Merkel finom distinkcióval érzékel­teti, bárhogy fáj is, Európa nem fogadhat be mindenkit. És nézzük a képeket arról, hogy menekültek ezrei mennek az utakon Ausztriában, miután előtte, láttuk, gyerekek feküdtek sárban, dideregve a senki földjén. És a határvédelemről szóló közös álláspont alakulása azt mutatja, egyre többen értenek egyet Orbánnal: mindenképp meg kell védeni a vonalakat.

 

Ám ebből az nem következik, hogy a magyar kormányfő helyesen járt el mindig a krízis során, hogy igaza volt, de az igen, hogy jól azonosította a problémát, s az ügy hosszú távú kezelésében véleményéhez akár többségi támogatást is kaphat. Még akkor is, ha kollégái vele szemben rendre azzal kezdik: minden ideérkezővel emberi módon kell bánni.

Igaz, ez utóbbi csak akut kezelés, hiszen hogy Európának végül mi lesz a válasza, Merkel elég erős lesz-e, hogy radikális fordulat nélkül folytassa menekültpolitikáját, épülnek-e még kerítések körénk, nem tudjuk. Azt viszont igen: Európa csak tréfahős lehet, ha háttal áll a valóságnak. Mert az igazság szemtől szemben szokott nyerni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.