galéria megtekintése

Hát persze!

12 komment


Tanács István

Most Gyurcsány Ferenc fogalmazta újra azt az először 2011-ben Karácsony Gergely által közölt gondolatot, hogy a Fidesz–KDNP ellen a „demokratikus” pártoknak a Jobbikkal is össze kellene fogniuk, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, kétharmados többséggel visszaállítsák a jogállamot, majd immár tiszta és semleges körülmények között tartsanak új választást. Gyurcsány persze tagadja, hogy a DK együtt kívánna működni a Jobbikkal. A Népszabadságnak mai számunkban hevesen, a Sonline.hu-nak sokkal lanyhábban. Egy kaposvári lakossági fórumon, amelynek hangfelvétele a Magyar Hírlap online felületéről elérhető, úgy fogalmaz: „ha a szavazók sokaságában nagyon erős a leváltás szándéka (...) az ördöggel is összeállok, csak ne a Fidesz maradjon … én megbocsátó vagyok. Hát persze!”

Gyurcsány abból indul ki, hogy a baloldal, a jelenlegi kormánypártok és a Jobbik három olyan nagy politikai tömböt alkot, amelyek egyike sem szerzi majd meg a parlamenti többséget, és nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. Viszont a baloldal – persze nem az elvhű pártvezetők, hanem a botlékony választók – együttműködhet a Jobbikkal abban, hogy az egyéni körzetekben mindenki a legesélyesebbnek tűnő jelöltet támogassa. Ez ugyan botrányos szövetkezés volna, ha volna, de nincs, mert újnáci eszméktől átitatott párttal Gyurcsány nem működik együtt. Ám sajnos a választóinak nem tud parancsolni, hogy a DK-ra szavazzanak, ne az újnácikra, ha azok látszanak esélyesebbnek. Ezt ő tudomásul veszi, és ahogy a fórumon mondta, ennek megfelelően alakítja a DK politikáját.

Kérdés persze, hogy a parlamenti választáson is működőképes lesz-e a nagyarányú átjárás a szavazók között. Eddig olyankor mégiscsak volt valami program és/vagy hitelesnek szánt személy, aki majd megvalósítaná az ígéreteket. A parlamenti választás – szemben az időköziekkel – a jövőről szokott szólni. Vajon két ugrással is át lehet-e ugrani a szakadékot? Az első ugrás, hogy elzavarjuk Orbánt, a második, hogy egy újabb választáson a szavazók valamilyen arányban választanak a Fidesz, egy nemzeti radikális és egy újra balliberális jövőkép között. A zászlón a vezér arcképe helyén addig is lesz egy nagy lyuk, ahonnét kivágták Orbán képét, de egyelőre nem tesznek a helyére semmit.

 

Kétségtelen, Orbánék nagy erőkkel dolgoznak rajta, hogy a régi ellenségeiken kívül minél több olyan emberrel is megutáltassák magukat, akinek nem hiányzik sem Vona, sem Gyurcsány, csak éppen nem szereti látni, hogy miközben ő nem jut semmire, a Fidesz-klientúra százmilliárdokat lop el a szeme láttára. Lehet, hogy előáll a tiltakozásnak olyan foka, hogy Orbánék megbuknak. No, de mi lesz utána? Karácsony Gergely még a szétvert jogrendet akarta visszaállítani a Jobbikkal közösen létrehozott kétharmados többséggel. Gyurcsány ilyenről nem beszél, csak egy majdan valaki által egységesítendő „nagy demokrata pártról”. Hát persze! Ettől majd biztosan visszajönnek Orbánék – ha elmennek egyáltalán.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.