A rendszerváltás hajnalán születettek most kopogtatnak a felnőttlét ajtaján. A diplomaszerzéshez közeledve vagy a közben próbálják megalapozni jövőjüket. Csakúgy, mint „a nagyok”, ami természetes is lehetne. (Ha ez egy normális ország lenne, de mint tudjuk, nem az.) A társadalom elitjéről (?) mintát véve próbálják maguknak leképezni a huszonéves főiskolai/egyetemi diákvezetők a kétes értékű, sajnos nagyon is valóságos, ellentmondásokkal tele világot. Ízlelgetik a hatalom mibenlétét egy olyan felsőoktatási rendszerben, ahol intézményesült formában teremtettek önnönmaguknak jogosítványokat.
A negyedszázada indult – mostanra teljesen kiüresedett – hallgatói érdekképviselet éppúgy korrupcióval és csalással terhelt, mint az ország egésze, ahol (tisztelet a kivételnek) méltatlan és érdemtelen emberek jutottak pozícióhoz. Ki kell mondani: többségükkel elszalad a ló, fékevesztetten rohannak téves idoljaik után. Vannak a felsőoktatási diákszervezetekben olyanok, akik egyenesen rosszul értelmezett hivatásként, illetve foglalkozásként fogják fel a hallgatói önkormányzatok irányítását. Na, ők azok, akik – lehet, mit sem tudva a valóságról – pálcát törnek az egykori KISZ-vezetők fölött. Holott ők társadalmi munkában szervezték a rendezvényeket, a bulikat, ha kellett, mosdókat takarítottak hajnalokba nyúlóan, anyagi haszonszerzést nem remélve. Ha mindezt ők is hasonlóan teszik, ugyan miért az „ellenállás” a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálataival szemben? Hiszen a hivatal már eddig négy nagy felsőoktatási intézményben tárt fel súlyos gazdasági visszaéléseket.
Miért gondolhatná bárki is, hogy a Kehi – ha akar – további anomáliákra ne deríthetne fényt? Különösen akkor, amikor a törvényesített korrupció és csalás gyanúja immár nemcsak a saját kontinensünkön, hanem a tengerentúlon is beárnyékolja hazánkat. A diákvezetők az előttük járók példája alapján persze gondolhatják: ha a nagyoknak nem esik bajuk, miért éppen ők minősülnének törvényszegőnek.
