galéria megtekintése

Hasizom

0 komment


Horváth Gábor

Ha a férfiember sosem volt nádszál, mostanra már pláne 38-as farmert hord és megtanulja tisztelni a szépen kidolgozott hasizmot. Sok munka kell hozzá, nem adják fájdalom nélkül. Ami pedig a hölgyeket illeti, nos, amikor szerdán a portugálok ellen játszunk, biztosan lesznek köztük, akik majd az ellenfél góljáért szurkolnak: igazi esztétikai élményben lesz részük, ha Cristiano Ronaldo vagy csatártársa, Luis Nani netán örömében lekapja magáról a mezt. A hazai Barca-drukkerek körében finom megvetéssel csak „Zselésként” emlegetett klasszis és a Manchester United egykori szélsője nagyjából úgy néz ki, mint egy-egy görög istenszobor. Csak sokkal mozgékonyabbak.

Ronaldo David Beckhamhez hasonlóan fehérnemű-modellként is bevált, Nani meg hihetetlen csuklyásizmot és vastag bicepszet is növesztett tökéletes hasi redői mellé. Lesz velük a magyar bekkeknek dolguk elég, aki őket el tudja nyomni, az nyugodtan odaállhat akár az orrszarvú elé is. De felhozhattuk volna a francia Olivier Giroud-t, a spanyol Gerard Piquét, a német Mario Gomezt és még sok mindenki mást.

Jó, a román cserecsatár, Denis Alibec a szünetben sutyiban elszívott cigitől lett ismert, de rá is fizet. Azok az idők már elmúltak, amikor edzők és szurkolók egy-egy szép cselért megbocsátották a plusz kilókat vagy az alkoholtól puffadt arcot. A verseny kíméletlen, aki nem hajlandó mindennap újra meghalni a gólért, a győzelemmel járó dicsőségért és a ma a futballban keringő éktelen pénzért, az nem is fogja megszerezni egyiket sem.

 

Az előző nemzedékek is súlyzóztak, de ez a mostani egészen más. Fél életét kifinomult kínpadokon tölti, és még a szezonok közti nyúlfarknyi pihenés alatt sem szabadul: a hasizmon már pár lazára vett nap is meglátszik. Továbbá nem azért hívják angolul six packnek, mert elvisel hat sört... (Hanem a kétszer három hengeres kidudorodásról.)

Nem olyan régen még az edzők is azt vallották, nem szabad túlfejleszteni az izmokat, mert merevvé, darabossá válnak a játékosok. Érdemes megnézni az interneten az 1966-os vb legendás magyar–brazil meccsét. Parádés csapatot vertünk, remek játékkal, de az iram, a játékosok fizikai ereje és döntési gyorsasága messze elmarad a vasárnapi albán–románé mögött.

Már nem elég a tehetség és az örökölt fizikum. A magyarok hasizom tekintetében egyelőre nincsenek az élmezőnyben, bár néhányuknál látványos a fejlődés. Mint az egyik kolléga megjegyezte, érdemes összehasonlítani a balhátvéd Kádár Tamás két évvel ezelőtti és mostani fotóit: Lengyelországban faragtak belőle modern labdarúgót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.