A japánoknak azt a kisebbségét, amelyet igazán foglalkoztat a téma, két nagy csoportba lehet osztani. Az egyikbe tartozók úgy vélik, hogy az atomtámadások a múlthoz tartoznak, részei a történelemnek, emléküket meg kell őrizni. A másik,
kisebbik, de külföldön nagy nyilvánosságot kapott csoport pedig párhuzamot von a jelennel, és az atombomba által okozott katasztrófát a négy évvel ezelőtti, fukusimai atomerőmű-balesettel állítja párhuzamba. Ők kiemelik, hogy a két tragédiában a közös az atom és a sugárzás,
amelyek már többször is nagy tragédiát okoztak Japánban. Hirosima emlékéből merítve ezért élesen kritizálják Japán atomerőművekre épített energiapolitikáját. Hangsúlyozzák, hogy a sugárzástól való félelem miatt a hibakusákat sokáig ugyanúgy megbélyegezték, mint most a Fukusima környékéről kitelepített embereket.
De nem csak ők bírálják a kormány stratégiáját. Vannak olyanok, akik az atombombát – és tágabban a második világháborút, illetve Japán háborús, ázsiai agresszióját – alapul véve rossz szemmel néznek az Abe Sinzo miniszterelnök által folytatott külpolitikára.
|
Hirosima az atomtámadás után
Stringer / AP |
Ennek különös apropót ad, hogy a japán törvényhozás alsóháza néhány napja fogadta el azt a törvényt, amely nagyobb hatáskört ad – a szövetségesekkel közös védelmi fellépések és a külföldi missziók lehetőségével együtt – a Japán Önvédelmi Erők kezébe, noha a szigetországnak a pacifista alkotmánya szerint nem is lehetne igazi hadserege. A sors furcsa fintora, hogy azt a bizonyos békecikkelyt tartalmazó és az USA-val közös, NATO-beli katonai tevékenységet korlátozó alkotmányt épp a Japánra atombombát dobó és az országot megszálló Egyesült Államok irányításával fogalmazták.
A japán kormány a jövő évi G7-csúcstalálkozó rendezését ugyan nem Hirosimának adta, de ott rendezik majd a külügyminiszterek találkozóját. Ennek során első alkalommal kerülhet sor arra, hogy hivatalos minőségben az USA külügyi vezetője ellátogasson Hirosimába.
A japánok szerint ez talán utat nyithat ahhoz, hogy a közeli jövőben Obama vagy más amerikai elnök is tiszteletét tegye a szimbolikus jelentőséggel bíró városban.
A múlt héten egyébként a tokiói sajtóklubban egy beszélgetésen megkérdezték Hirosima polgármesterét, Macui Kazumit, hogy nem várja-e el, hogy az USA bocsánatot kérjen Japántól a ledobott atombombákért. A polgármester erre azt mondta, hogy nem a bocsánatkérés a legfontosabb, hanem az, hogy a vezetők inkább tegyenek azért, hogy hasonló tragédia soha többé ne fordulhasson elő. Ez a kijelentés a kelet-ázsiai országok kül- és belpolitikáját, valamint pszichéjét tekintve igencsak elgondolkodtató. Itt ugyanis a második világháború sebei még mindig nem forrtak be teljesen, időről időre előjön az őszinte bocsánatkérések igénye
– vagy éppen a nem kellően őszintének gondolt bocsánatkérések kritikája.
A napokban a Mitsubishi cégcsoport egyik vállalatának a vezetősége kért bocsánatot – hetven év után először – a második világháború során kényszermunkásként alkalmazott hadifoglyok miatt. Abe Sinzo beszédet fog mondani augusztus 15-én, melyben Japán kapitulációjának évfordulóján megemlékezik a háború áldozatairól is. Szakértők már hónapok óta találgatnak, hogy vajon lesz-e ebben „tényleges”, vagy csak virágnyelven kimondott bocsánatkérés a második világháborús japán agresszióval kapcsolatban.
A történészek az atomtámadással kapcsolatban rengeteg elemzéssel és magyarázattal szolgálnak. Olyan vélekedés is van például, amely szerint Hirosima és Nagaszaki akadályozta meg, hogy az emberiség az atom- és hidrogénbombákkal a hidegháború során még nagyobb humanitárius katasztrófát okozzon önmagának.
|
Az „A-bomba dómja” a hirosimai emlékparkban
Toru Hanai / Reuters |
Nem biztos ugyan, hogy ennek a megfontolásnak a mélységébe a japán átlagember belegondol, de nincs kétség afelől, hogy tömegek állnak meg és emlékeznek majd egy pillanatra a múltra augusztus 6-án reggel 8.15-kor, amikor Hirosimában megszólalnak a harangok, vagy este, amikor a 86-os számú baseballjátékosok kifutnak a pályára.
