„Elfonnyadt már a mazsola / Pacsirtafasírt a vacsora”
Malacka és a Tahó
„Azt mondta, találkozott egy másik nővel. És hogy vége, értsem meg. Értem, oké, de tudod, hogy érzem most magam? Mint az a kurva a múltkor a hídfőnél, a buszmegállóban. Nem mondtam? Kedd este. Még láttam a hatvanas busz seggét éppen, de kiskosztümben nem fogok szaladni. Méltóság. Kicsit hátrébb mentem, rágyújtottam, vártam. És akkor jött egy szakadt pár, gondoltam is, hogy na ezek biztos... A kukánál tartottak, amikor egyszer csak azt láttam, hogy a pasi lehajol és felvesz valamit, és mindketten elkezdenek nagyon örülni. És amikor velem egy síkba értek, a férfi csak úgy elém hajított egy pénztárcát, a nő meg nagyon számolt. Nagyon sok pénz volt a kezében. És mentek, és örültek, előttem meg ott feküdt a pénztárca, kábé egy méterre. Nem vettem fel. Meg üres volt, amúgy is. Álltam ott, cigiztem, érted, vártam a hatvanast, és magamban anyáztam, hogy miért nem én vettem észre a tárcát.
Egyszer látom, hogy rohan át valaki az ORFI oldalából, körül se néz, nem is értem, hogy nem csapták el, megúszta néhány dudaszóval. Magas sarkúban. Én menni alig tudok benne, ez meg úgy átdzsalt a soksávos úton, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne magas sarkúban sprintelni. Átért valahogy, és nagyon keresni kezdett valamit. Négykézlábra ereszkedett, a picsányi kis miniszoknyájában, érted, a földön, majdnem kúszott. És sírni kezdett, és mosódott el az őrülten harsány sminkje folyamatosan, és akkor esett le, hogy... Hogy ez egész biztosan egy kurva... Jó, nem ítélkezem: kurvának látszó nő. Így jó lesz? És hogy a kurvának látszó nő biztosan azt a pénztárcának látszó tárgyat keresi, amit a hajléktalannak látszó pár az előbb megtalált, kibelezett és lábam elé dobott. Akkor fölvettem és odavittem neki, hogy ezt keresi-e. Zokogva mondta, még mindig a földön, hogy ezt, ezt hát, de hol a pénz belőle? Mondtam neki, hogy a híd felé mentek el, akiket keres, de hát nyilvánvalóan hiába mutattam a híd irányába, hát már sehol se volt az a pár azzal a sok pénzzel. És akkor összeomlott a nő, hogy neki vége, hogy neki vége van, őt ki fogják nyírni ezért, hát legalább háromszázezer volt a tárcában! És ott vinnyogott a földön a nő, a miniszoknya gyakorlatilag tényleg semmit nem takart már, ott ült és üvöltött, hogy miért vele történik ilyesmi. Kérdeztem, hogy mit segíthetek, de csak azt mondogatta, hogy neki vége van. Jött a hatvanas, felszálltam – hát mit csináljak?
