Újságolvasók számára napi tapasztalat, hogy az értelmiségiek ritkán ragadnak tollat/klaviatúrát: a gyakorló pedagógusok, a gyógyító orvosok, a szociális munkások, a városépítők és még sorolhatnám, alig-alig érzik szükségét, hogy elmondják: mivel értenek egyet, és mivel nem. Pedig az ő szavaik/gondolataik meghatározóak lehetnének. Hiszen ők élnek a mindennapokban, véleményük érdekes, figyelemre méltó lehet(ne). Persze egy mesterségesen lebutított nemzet tagjai félnek. A felnövekvő nemzedék esetében is veszélyes a gondolkodás. Így marad az értelmes párbeszéd helyett – a nézetek ütköztetése híján – a másik „oldal” gyalázása/lejáratása. (Ennek eredőjeként a kétpólusú gondolkodás elmaradása.) A bizonyíték erre könnyen tetten érhető, az okok a centralizációban keresendőek.
A felsőoktatási intézmények vezető oktatóinak megcsúfolása a doktori fokozat nélküli egyetemi tanárok kinevezése – a kancellárokkal súlyosbítva. A miniszterelnök által kinevezett politikai komisszárok, a tudományos előmenetel nélküli oktatókkal, sőt rektorokkal elveszik a még meglevő levegőt az önálló gondolkodást feltételező szakmai műhelyektől. Abszurddá válik a véleményformáló vezető értelmiség szerepvállalása. (Igaz, gyakorlat teszi a mestert, de elfogadhatatlan, hogy olyanok készítsék fel a szellemi szabadelvűségre, a társadalmi elit feladatvállalására a fiatalokat, akik csak sportpályákon és színpadokon tették le névjegyüket.) Ám sajnos a helyzet még ennél is rosszabb. Hírlik ugyanis (ha nem tény máris): más területekről is lesznek felmentést kapók, akik a gyakorlatban már bizonyítottak (?), de nem hajlandók holmi tudományos értekezések elkészítésével bíbelődni. (Akkor, miért kell még egy tanársegédi kinevezéshez is megkezdett doktori iskola?)
Fontos dolog a hazánknak szerzett dicsőség, de egészen más lapra tartoznak a köz javát szolgáló, használható gondolatok. De ki mer itt szót emelni? Ott, ahol a tudományos teljesítménnyel körbebástyázott egyetemi tanárok kutatási pénze, lehetőségei, egyáltalán, egzisztenciája függ a hatalomtól. Mert mi lehet a cél? A túlélés a „bevándorlókkal” szemben, akiknek háta mögött ott a politikai erő. Mernek vajon a „régiek” bármit is ellenvetni? A függőség nagy úr! Elnémítja a szájakat, ahelyett, hogy szólásra ösztönözné őket. Hiú ábránd csupán, hogy ebben a helyzetben lesz, aki polemizál, a vélemények élére áll. De hát ez a ki nem mondott szándék: szájkosarat tenni az értelmiségre. Az alkalmazkodást, az elhallgatást pedig hamar meg lehet tanulni, csak gerincesből puhatestűvé kell válni. Ami viszont félő és egyenesen riasztó: egy magába forduló értelmiségi nemzedék/generáció nő fel majd már úgy, hogy nem tartja feladatának a köz dolgaiba a beleszólást. Pedig a multimédia korában erre minden lehetősége megvan, akár a világhálón is. (A vélemények több platformon kifejthetők.)
