Őszöd óta azonban tudható, hogy az ilyen jóslat önállósulhat, könnyen a teremtője ellen fordul. Most is: a párt egyik bölénye felvette a fonalat, hogy azt a fiatal, menedzser ihletettségű haláljós nyakára kezdje tekerni. Vette a mozgósítási szándékot, de licitált rá: tényleg bajban van a baloldal, de ennek természete már nem politikai.
Nem is lehet a politikai megoldások felől megközelíteni. Két-három évtizede a baloldal hozta fel, nevezte meg a közélet problémáit, az ő kultúrájához tartoztak a szavak, a fogalmak, amelyekkel ezekről beszélni lehetett.
A baloldal vitte el a hétköznapi helyzetekig a rendszerproblémákat, és az ezekről szóló gondolatai adtak reményt és víziókat az embereknek, az országnak arra, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen.
A világválsággal megterhelt liberális globalizációra azonban nincs meg a válasza. Elveszítette kulturális referencia voltát. Minden más ebből következik. Ennél csak egy baj a nagyobb: a jobboldal rendelkezni látszik mindezzel. Védi a tradíciókat, elhiteti, hogy ezekhez visszafordulva menedékhelyeket tud adni.
Ezek üres szavak, de az emberek sok helyen örömmel veszik őket. A világ így a felelőtlenség állapotába kerül.
A baloldal feladata e helyzetben nem elsősorban politikai, hanem kulturális-közéleti: nem a jobboldal ellenkezőjét, hanem valóságos megoldásokat kell kínálni a keményen globalizált világban, amelyből azonban nem lehet kiszállni. Ha nem teszi, tényleg meghaltat. Miként a jobb is. Mintha ez lenne a zárszó.
Szereplőink voltak: Manuel Valls, az új francia miniszterelnök, aki két hete, kormányfőként először szólva a szocialista párt plénuma előtt hozta fel a halálos fenyegetettséget, vele szemben Julien Dray, a párt egyik erős hangja.
Utóiratként Slavoj Zizek, a nyugati világban respektált szlovén filozófus az EP-választások szélsőjobboldali sikereiről szóló gondolatát csatolom: megint beigazolódott a tétel, hogy a radikális jobboldal előretörése elmulasztott baloldali lehetőséget jelez. Az emberek bajban érzik magukat, de a baloldal válaszait nem érezték a magukénak. Ezeknél tehát radikálisabbakkal kell erről az oldalról megszólítani őket.
Nem politikai, hanem szociológiai, kulturális értelemben, teszem hozzá. Ellenkező esetben szélsőjobbra tolják az olyan középről indult pártokat is, mint a Fidesz. Ebben a helyzetben az, ami a baloldal számára biztosan halálos: a csend.
