galéria megtekintése

Hajlam

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 11. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A politikusz hungarikusznak alapvető hajlama van az osztogatásra. Ez a betegsége általában négyévente tör rá, közvetlen kiváltó oka pedig a mindenkori köztársasági elnök azon eljárása, hogy országos választásokat hirdet meg, majd megnyitja a kampányidőszakot.

Az ismert jelenség megnyilvánulása az ellenzéki és az épp a vezetői székben ülő alfajok esetén egymástól annyiban tér el, hogy míg az előbbiek leginkább a jövőbeni osztogatásra helyezik a hangsúlyt (fűt-fát ígérnek), utóbbiak a jelenben kívánják ezt megvalósítani. Ehhez minden rendelkezésükre álló olyan forrást felhasználnak, amelyet saját jólétük veszélyeztetése nélkül (esetleg annak a kifejezett növelése mellett) elérhetőnek gondolnak.

Sajnálatos módon a betegség néha elhatalmasodik a hatalmasokon, és olyan mértékű stadionépítésekbe kezdenek, hogy egy viszonylag jól előre jelezhető esemény (az országgyűlési választás után nem sokkal következik az önkormányzati) is zavart okozhat.

 

Konkrétan: elfogy a pénz.

Ez esetben az alapbetegség kezelése helyett a hatalmon lévő politikusz hungarikusz két dolgot szokott tenni. Az egyik, hogy ő maga is elkezd ígérgetni ellenzékben lévő fajtársaihoz rendkívül hasonlatosan. A másik, hogy valahonnan valahogyan megpróbál pénzt szerezni. Vagy legalábbis megpróbálja azt az illúziót kelteni, hogy neki ez sikerült, holott valójában nem, és a jövőt éli fel.

A jelenség megnyilvánulását most éppen abban fedezhetjük fel, ahogyan a Miniszterelnökség az uniós pénzek pályáztatását akarja mindenképpen előbbre hozni néhány hónappal, hogy még október előtt oda tudjon ítélni néhány milliót.

Más ok kevés van. Bár a kockázat most is csak az adófizetőknek nagy: ha a kormány elszúrja, akkor mi fizetjük a számlát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.