Nehéz ráhangolódni az ünnepre. A karácsonyra immár ugyanolyan nehéz, mint akármelyik hétvégére. Hiába gyújtogatják a gyertyákat az adventi koszorúkon püspökök és polgármesterek, hiába jön az unokákhoz három-négy helyen is a Mikulás, hiába töltik cipősdobozba éjjel-nappal a tengerként áradó szegénységben vigasznak szánt ajándékokat a Mikulás Gyárak, nem közelít a mennyből az angyal, hogy elvonja tekintetünket a napi hajszától. Először mind többek számára elveszett a vallásos hit nyújtotta távlat; az üdvözülés és az örök élet reményének megnyílása, közelivé, megélhetővé válása. Mára pedig egyre kevesebben maradtak azok is, akiknek a családi közösség megtartó biztonságát jelentheti az ünnep.
A mostani ünnep: rövid és nyugtalan megpihenés a hajsza két szakasza között. A gazdag karácsonyi kínálat: mérleg. Annyit érsz, amennyit meg tudsz vásárolni. A versenyt nem tudod kizárni, képtelen vagy függetleníteni magad tőle. Kijelöli a helyedet a világban. Győztes kevés van. Vesztes egyre több.
Nehéz azzal az érzéssel ünnepelni, hogy előbb-utóbb vesztes leszel. Sokkal kevesebb embernek jut munka, mint amennyinek szüksége volna rá a családja életszínvonala és a saját önbecsülése érdekében. Bizonytalan a határ, hogy ezért az egyén-e a hibás, a rendszer vagy az éppen hatalmon lévők. Önmegvalósító, örömöt okozó munkából még kevesebb jut – de annak tempóját is legtöbbször kívülről határozzák meg. Például tanítani jó. Napi 12 órát benn ülni egy levegőtlen iskolában, mások által előírt tankönyveket tanítani, elrendelt bürokráciában felesleges papírokat gyártani – nem jó.