Háborús életöröm

Ennek megfelelően a főváros és az országutak is teli vannak ellenőrző pontokkal. Sok utcasarkon gépfegyveres katonák állnak. A helyieket azonban ez nem nagyon zavarja. „Megszoktam az ilyen robbantásokat. Éljük tovább az életünket, bulizunk, Bejrút menő hely” – mondja másnap egy fiatal, nemzetközi szervezetnek dolgozó nő. Ruhája kifinomult és nem takar sokat, frizurája, sminkje a legújabb divat szerinti. A libanoni főváros világi és európai: a nők rövidnadrágban és pántos pólóban járnak. Tartják a ramadánt, de napnyugta után már sokaknak belefér az alkohol és a sertéshúst tartalmazó fűszeres kolbász is. A ramadán egyébként is nagy buli, esténként a fél város a tengerparti sétányon, a Corniche-on élvezi a hűs szelet. Előkerül a vízipipa, a gyerekek pedig még éjfélkor is önfeledten szaladgálnak a békésen beszélgető felnőttek között. Az egyik sarkon breaktáncba kezd egy kisebb csoport.

„Haririt innen ötven méterre robbantották fel, az egész bolt összeomlott, heteken át kórházban voltam” – mondja az idős Abdul, akinek a tengerparton van ékszerüzlete. Szerinte ma is valós veszély, hogy valamelyik politikust felrobbantják, de nem menne el Bejrútból. „Hol van még egy hely, ahol ennyiféle ember él együtt? És ahol hajnali kettőkor is háborítatlanul sétálhatok?” – kérdezi.

„A polgárháború volt a legrosszabb, de maradtam. Mégsem mehet el mindenki. Ott, ahol laktam, csak ritkán voltak bombázások, és mindig volt mit enni” – mondja a hatvanéves Daria, aki egy minisztériumban dolgozik. Még mindig nem értettem. Annyi a veszély errefelé azóta is, és még csak eszébe sem jutott, hogy elmeneküljön? Rám nézett, elmosolyodott, majd franciául válaszolt: „joie de vivre”. Az életöröm. 

Ahogy visszaültünk az asztalhoz, negyedórán belül kiderült, hogy egy bezárt belvárosi bankfióknál robbantottak, senki sem sérült meg. Feltehetően a Hezbollah síita milícia üzent a Blom Banknak, amely amerikai nyomásra a libanoni bankok közül elsőként befagyasztotta a számláit. Az élet megy tovább.