Hajdanán, amikor Londonban lezajlott a nevezetes rágalmazási per a holokauszttagadó David Irving történész és amerikai kolléganője, az őt „besározó” Deborah Lipstadt között, furcsállkodva ütköztem bele az angol jogrendnek abba az előírásába, hogy az állítólagos rágalmazónak kell a bíró előtt bizonyítania: nem valótlant, hanem valós dolgokat állított. Egyszóval: a „megrágalmazottnak” nem kellett törődnie a védekezéssel.
Irving balszerencséjére Lipstadt seregnyi kiváló történészt vonultatott fel tanúként a maga igazsága mellett, és győztesen került ki a perből. A bíró csúnyán „elmeszelte” Irvinget. Arra, amit valóságbizonyításnak neveznek, a magyar jogrend is módot ad, föltéve, hogy egy bíró így rendelkezik. Ebből adódóan előállhat olyan helyzet, hogy a Vida kontra Goodfriend ügyben az alperes amerikai kényszerül bizonyítani a maga igazát.
Mivel az Orbán-kormány állandóan „bizonyítékokat” kér Amerikától, valóban megeshet, hogy a törvénykezésnek ebben a szakaszában a diplomatának (ha engedélyt, felhatalmazást kap otthonról) elő kell állnia valamilyen terhelő bizonyítékkal. Noha őszintén szólva én erre igen kicsi esélyt látok, jónak gondolom rámutatni, hogy ennek a kikényszerítése a lehető legingoványosabb talaj, amelyre a magyar fél tévedhet.
