Ha ... vagy, fogulj el!

A helytelenítés nem zárja ki a megértést és az együttérzést. A világban elfoglalt helyünk és kötődéseink meghatározzák, mi mennyire áll közel hozzánk. A közelebbiek szenvedései jobban fájnak nekünk, a bűneik meg másoknak fájnak jobban. A hétköznapi tudatban a saját előny elve érvényesül, amiből elfogultság következik. Érthető, ha sokan úgy érzik, végzetes hátrányba kerül, aki nem állít szembe egyoldalúsággal egyoldalúságot a nyilvánosságban.

A harci helyzethet illő harcias lelkiállapot eleve szélsőségesen egyoldalú beállítottságot feltételez. Aki valamely harcoló félhez kötődik, a békés távolból is hajlamos kötelességének érezni, hogy ilyen lelkiállapotban tartsa magát. Továbbá: aki önmagát tökéletesen objektívnek, elfogulatlannak véli, aligha ítéli meg magát objektíven és elfogulatlanul.

Hiszen tökéletes objektivitás és elfogulatlanság nem létezik. Ebből a triviális tényből vonják le sokan azt a katasztrofális következtetést, hogy akkor nem is lehet az ő elfogultságukat kifogásolni. Azt a következtetést persze már nem vonják le, hogy akkor a velük szembeni antiszemita, iszlamofób stb. elfogultság is rendjén való.

Abból, hogy semmi sem tökéletes, nem következik, hogy mindegy, mi mennyire tökéletlen. Hogy ki mennyire elfogult. Nem az elfogultak és az elfogulatlanok állnak szemben egymással, hanem a nem tudatosan elfogultak és azok, akik az elfogultságuk táplálására, igazolására, terjesztésére, morális megemelésére, példaként való felmutatására törekednek.

E többség mellett van két ellentétes felfogású (jellemzően értelmiségi) kisebbség. A tudatosan és elvszerűen elfogultak militáns kisebbsége és azok, akik tudatosan törekednek elfogultságaik minimalizálására. Minél inkább érzik, hogy jólesne a lelküknek elfogadni, illetve elvetni valamit, annál aggályosabban vizsgálják, valóban helyes-e azt elfogadni, illetve elvetni. E két kisebbség arányán és hatóerején nagyon sok múlik. A háborús és a békés konfliktuskezelés támogatóinak erőviszonyai.

A háború és a béke esélye.