Győztes publikumok

A megfigyelés érvényessége időlegesen csökken. Olyasmiről a világ nem hallott még ugyanis, hogy kegyetlen spanyol futballhuligán. E nép, amely még a bikát is szereti, amelyet más stadionokban üdvrivalgás közepette döfnek le, a labdarúgó pályán sem képes gyűlölni sem ellenfelet, sem annak kísérőit. De általában legyőzi őket. Most nem. De ha buktak is, előtte fél évtizeden át még válogatott szinten is mindent nyertek, klubjaiknak pedig most is előre köszön Európa. E közönség nélkül ez nem lehetne így. És a portugálok lovagiasság és játékimádat tekintetében nem különböznek a spanyoloktól, míg a lengyel futballdrukker a kontinens legfélelmetesebb jelenségei közé tartozik. Ezért vagyok biztos a portugál győzelemben.

Mi, magyarok ebben az összevetésben legalább olyan átalakuláson mentünk keresztül, mint a pályán, a játékban. Amíg nem volt csapatunk, a világ legkellemetlenebb jelenségei tartozott a törzsközönségünk, a válogatottat, a klubokat agyonbüntették miattuk, a válogatottat zárt kapus meccsre büntették.

Amikor megérkeztek Franciaországba a magyar fekete trikósok, mértékadó újságok horkantak fel őket látva. Náciveszélyről írtak. Aztán elkezdett a csapat futballozni, a közönség pedig vele ment. Vagy fordítva, leginkább pedig kölcsönhatásban. Úgy búcsúztunk ettől az Eb-től, hogy nemcsak játékosainkat, de jórészt nem profi, hanem örömközönségünket is felfedezte Európa. Elnyelte a tömeg a fekete trikókat, vagy azok is nemzeti színűvé váltak, mindenesetre a negyedik meccs után rossz szó nem hangzott az oly kevés bizalommal fogadott magyar közönségről.

Itt is elkezdődött valami jólesően izgalmas.

S ezen már az sem tudna változtatni, ha este a lengyelek jutottak volna tovább és a luzitán drukkerek lebontották Marseille-t, ami persze lehetetlen.