Mit szeretne az olvasó, minek tartsák, bolondnak vagy aljasnak? Nincs más választás, csak ez a kettő. Nézzék inkább naiv, az emberek jobbik énjében, a demokrácia felülkerekedésében bízó, minden visszaesés és nehézség ellenére derűlátó álmodozónak vagy haszonleső, a változástól való örök félelmet kihasználó, a jövőtől rettegőket hamis ígéretekkel félrevezető, a cél eléréséért akármilyen eszközt bevető manipulátornak? Az Egyesült Államok helyzetéről mondott nyolcadik, egyben utolsó beszédében Barack Obama az első lehetőséget választotta.
Már azzal is, hogy elnöki vendégként egy szíriai menekültet is odaültetett a first lady, Michelle Obama kongresszusi páholyába, egy széket pedig jelképesen üresen hagytak a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok áldozatainak emléke előtt tisztelegve. Ha van ma Amerikában az embereket megosztó ügy (és van), akkor ez a kettő az. Az elnök azonban nem megkerülte, hanem vállalta a vitát. Nem tett úgy, mintha félni kellene tőle, ellenkezőleg, hangsúlyozta, mennyire fontos a nézetek ütköztetése.
Amikor pedig arról beszélt, hogy el kell utasítani az embereket faj vagy vallás alapján megbélyegző politikát, így folytatta: „Ez nem politikai korrektség kérdése. Azon múlik, megértjük-e, mi tesz minket erősebbé." A képviselőház republikánus elnöke, az Obama mögött a beszédet majdnem végig szkeptikus félmosollyal hallgató Paul Ryan ezt megtapsolta. Az elnök konklúziója: „Nem tesz minket védettebbé, ha politikusok a muszlimokat sértegetik, ha feldúlnak mecseteket, ha gyermekeket bántanak. Ez nem az igazság kimondása, hanem egyszerűen helytelenség. Lealacsonyít minket a világ szemében. Megnehezíti céljaink elérését, és árulás mindazzal szemben, akik mi vagyunk ebben az országban."
