1984-ben az akkor végleg bezáró Budai Ifjúsági Park temetésére tízezrek mentek el. Úgy emlékszem, négy hétvégén volt négy nagy koncert. Én a Bikinin voltam, természetesen, ami Beatrice volt igazából, és 1984-ben, ha Beatrice-koncertet láthattál, akkor úgy érezted magad, mintha egyszerre látnád a Beatlest, a Rolling Stonest, a Sex Pistolst, a Ramonest, Mr. Beant (Waszlavik!) és szovjet tankokra dobálnál Molotov-koktélt valahol a Corvin köznél. 14 éves voltam, és csak azt láttam, mindenki rohadtul sajnálja azt az Ifiparkot, de azt nem nagyon értettem, miért, nekem csak háromórányi maradt abból a legendából. Szépnek szép volt ott fönn a Vár oldalában, ahol ma az L. Simon-mauzóleum áll, de olyan nagyon nem érdekelt, inkább üvöltöttem, hogy „Támadás! Egy-kettő-három!”
A PeCsát előre is utálta mindenki az Ifiparkhoz képest, és hát olyan is lett a nyomorult, minden tekintetben megfelelt a várakozásoknak, egy rohadt nagy tornaterem, ami úgy meglapult a Ligetben, hogy alig lehetett megtalálni, emlékszem, amikor először voltam, jártam körbe-körbe, fél óráig kerestem a bejáratot.
Egyébként pontosan emlékszem az első találkozásra, 1985-ben volt, és Toten Hosen-koncertre mentem, eléggé be voltam szarva, az első igazi nyugati punkzenekar, amit láttam. És úgy kezdődött a fantasztikus kaland, hogy a kisföldalatti megállójánál összetalálkoztam Őrmesterrel és Nünüvel. Őrmester be is mutatkozott, és lejmolt egy húszast. Félájult voltam a megtiszteltetéstől, a félelemtől egyszerre. Már legendák keringtek róla, állítólag akkoriban szabadult. Hipózott farmerban volt, amit a kor szkinheddivatjának megfelelően letűrt hózentrógerrel hordott.
Alig egy év múlva pedig egy Táncőrület koncertre mentünk a PeCsába, valamikor nyáron lehetett, mert arra emlékszem, hogy a Flúgos Futam már kissé bánatosan játszotta a futballvébére írt drukkerdalát, túl voltunk a szovjetek elleni irtózatos nemzeti tragédián ugyanis. Szerintem ez volt az első nagyobb oi-ska koncert a Petőfi Csarnokban (Flúgos Futam, Falsch, Skanzelizé, Oi-Kor), lapítottam is a karikás A betűs farmerdzsekimben. Még talán a rendszerváltás után voltak itt Fehér Karácsonyok, de akkor már erőteljes náculás volt, akkor még oi-alapokon, a nemzeti rockos giccseskedés nélkül. Erre a kettőre emlékszem, komolyan, mint PeCsa-koncertre. Talán még egy Test Department, igen. Meg egy-két PeCsa-szabadtér: az első Iggy Pop, Nick Cave, James Brown. És rémlik még sok más, de nem tiszta egyiknél sem, hogy PeCsa, Almássy, Siketek vagy valami más.
Miért emlékszem alig a PeCsára? Lehet, hogy azt a kurva táblát komolyabban kellett volna venni. Búcsúzkodni meg minek?
