galéria megtekintése

Gyógyszerek

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 17. számában
jelent meg.


Papp Sándor Zsigmond
Népszabadság

A könyvhét idén is a béke jeleit mutatta. A nagy nevek előtt sorok várakoztak dedikációkra, a kisebbek pedig maguk vártak, de inkább a csodára: hátha rájuk is mosolyog a szerencse, és őket is felveszi egyre szűkebb listájára az olvasóközönség. Hátha nem hullanak ki a túltermelés rostáján.

Nem mindig tudni, hogy vajon az épp most felkapott szerző műve-e az igazi érték, vagy azé, aki magányosan kókadozik a dedikálóasztal mögött

Olyan volt kissé az idei felvonás, mint a vasárnapi ebéd. A húsleves illata fölött nem beszélünk a hétköznapok bajairól, a gyülekező felhőkről, a félelmekről. Pedig ez utóbbiból van bőven.

 

Mi lesz, ha a hosszú betegeskedésre berendezkedett nagy könyvkereskedőlánc nem gyógyul meg, és nemhogy késve, de egyáltalán nem fog fizetni a kiadóknak? Mi lesz így a koncentrálódás jeleit mutató piaccal? A monopolhelyzettel visszaélnek vagy csak élnek majd a talpon maradt szereplők? Mit találnak ki a sok oldalról nyomorgatott független kiadók, amelyek már csak a könyvhéten befolyó készpénzzel jutnak ideig-óráig levegőhöz?

A Könyvmolyképző némiképp már reagált is a helyzetre, és némi kényszerkreativitással megpróbálja kikerülni a nagyobb kereskedőket: előbb saját maga árulja a könyveit a törzsolvasóinak, s csak azután adja be bizományba a boltokba.

Ma még nem tudni, hányan követik a diszkrét lázadás példáját. Lesz-e nagyobb kiadó is, amelyik megelégeli, hogy folyton a pénze után kell futnia, és csatlakozik, vagy „jobb a békesség” alapon kivár?Az árrés és a körbetartozás a legnagyobb réme ugyanis kicsiknek és közepeseknek egyaránt: az extra nagy boltokban árusító kereskedő kénytelen egyre inkább lefölözni a nyereséget. S nagyon úgy néz ki, hogy hosszú távon csak az a kiadó tud erősödni vagy legalábbis felszínen maradni, amely mögött bolthálózat is van. Az Alexandra, a Libri, a Magvető.

A többiek pedig keresik a lehetőséget, az olvasót, a pályázati pénzeket, a túlélőkészletet. És a túlkínálattal némiképp siettetik is a véget. Pedig az alexandrás Matyi Dezső már a válság szorításában világosan megmondta: minden kiadó alaposan gondolja át, hogy mit ad ki és mennyit. Ez nem a kísérletezés ideje

Csakhogy a sokszínű kínálat épp az irodalom ereje. Ugyanis nem mindig tudni, hogy vajon az épp most felkapott szerző műve-e az igazi érték, vagy azé, aki magányosan kókadozik a dedikálóasztal mögött. Herczeg Ferenc példája jól mutatja, hogy milyen hamar el tud párologni divat és ideológia. Vagyis a sokszínűség az irodalom elemi érdeke, még akkor is, ha sokszor a marketingszempontok is beszivárognak az alkotói műhelyekbe.

Sőt, néha már irányítanak is. Műfajokat, hangnemeket emelnek és jelölnek ki. De ez is érthető: melyik író nem szeretné eladni a könyvét? Ha kell, muzsikál, slamel, és egyre inkább átérzi a zenebohócok nehéz sorsát.

A még élhető arányok megtalálása talán a legnagyobb kihívás ma. Ennek receptjét próbálják, hol kapkodva, hol nyugodtabban megtalálni a szereplők a könyvhét viszonylagos békéje mögött. És persze fiatalítani. Felszámolni azt a nézetet, hogy az olvasás a nyugdíjasok luxusa. Erre is vannak jó jelek. Csak idejében érkezzen az életmentő gyógyszer.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.